alacsony nők

A titok – Mitől vonzóak az alacsony nők?

Soha nem volt gondom azzal, hogy alacsony vagyok. Mindig is szerettem kicsi lenni, sőt olykor rá is tettem egy lapáttal. Annak is van előnye, ha a tornasor végén állunk, habár fordítva nézve pont az az eleje. Gondoljunk csak a sztárvilág aprócska díváira! Madonna, Kylie Minouge, Toni Braxton és Salma Hayek a 90-es évek óta őrzik vonzerejüket, pedig a mai egyetemista korosztály a gyerekük lehetne. Eva Longoria, Christina Aguilera, Shakira vagy Natalie Portman a harmincas éveikben is úgy festenek, mint egy főiskolás lány. Selena Gomez, Megan Fox és Emma Watson huszonévesen is kislányos bájukkal hódítanak. Még sorolhatnám az apró termetű sztárokat a végtelenségig. Mindben közös, hogy szépek, csinosak, fiatalosak, és energikusak. Hogyan kovácsolhatunk előnyt a kicsiségünkből? Lássuk a titkokat!

A törékeny kislány

Ha ránézel egy alacsony nőre, az első, ami szembetűnik, hogy olyan „édes”, kis picike. Törékenységünkkel kiváltjuk a férfiakból a védelmező ösztönt. Mindenáron meg akarnak védeni tűzön-vízen át. A széltől is óvnának, mi pedig boldogan omlunk karjaikba aléltan.
alacsony

A segítségre szoruló bajba jutott nő

Alkatunkból adódóan folyamatos segítségre szorulunk. Minden alacsony nőnek van otthon egy kis létrája, amivel például az ágyneműhuzatot le tudjuk venni a felső szekrényből… Tulajdonképpen a liszt polcról való levételéhez is hívnunk kell a Kedvesünket, ha nem akarjuk folyton a létrát vonszolni. Életünk hős férfija pedig máris rohan megmentésünkre és leveszi a lisztet, törölközőt, befőttet, ágyneműhuzatot és mindent, ami átlag magasságú embereknek elérhető. Mivel kicsik vagyunk, bizonyára gyengék is – vélik a férfiak – ezért mentesítenek minket a 20 liter ásványvíz és 10 kg mosószer cipelésétől. A felső polcok portörlése és a pókhálózás pedig ismeretlen fogalmak számunkra.

A tündérke

Kevés olyan helyzet van, amikor ne lehetne Párunk szívét meglágyítani egy felfelé nézős szempilla rebegtetéssel. Ha lábujjhegyen pipiskedve a nyakába csimpaszkodunk hozzá, teljes az összhatás.

Párunk egy gladiátor

Az alacsony, törékeny nők mellett a férfiak nagyok, erősek és bátrak, mint egy gladiátor. Egy pici nőt könnyebb derékon kapni, ölbe venni. A kicsi kézzel megfogott bicepsz is sokkal nagyobbnak tűnik. A fent említett cipeléstől való mentesítés pedig még inkább fejleszti az izomzatot.

Fogyj le végre eredményesen
Egy jobb külsővel szerinted az életed mekkora fordulatot venne? Fogadd meg legjobb fogyókúrás tanácsaim, először KLIKK IDE!

 A mini díva

A legtöbb alacsony nő imádja a magas sarkú cipőket. Szerencsések vagyunk, mivel nekünk teljesen mindegy, hogy 170 vagy 190 centi a párunk, akkor is felvehetjük a 10 centis sarkú cipőket. Nem utolsó sorban jobban mutat egy körömcipő 36-37-es méretben, mint egy 42-es. Ehhez pedig alapvetően nőies öltözködési stílus dukál, így többségünk mini dívaként jár-kel az utcán. Előnye az apró termetnek, hogy mindig találunk megfelelő méretet, maximum le kell vágni 10 centit a nadrág aljából.

 Az örök fiatal

 Alkatunkból adódóan jóval fiatalabbnak tűnünk a korunknál. Könnyen lehet, hogy 25 évesen elkérik a személyi igazolványt, hogy nagykorúak vagyunk e, 35 évesen pedig 27-28-nak tippelnek. A 40-es éveinkben járva azt gondolják, hogy a párunknak egy 30-as barátnője van. Minél idősebbek vagyunk, annál fiatalabbnak gondolnak.
alacsony lányok

 Energiabomba

A legtöbb alacsony nőre jellemző, hogy rendkívül energikus. Száz helyen vagyunk, és tíz dolgot végzünk egyszerre. Mindenhol van belőlünk, akár egy cikázó mini villám, úgy közlekedünk a lakásban. Ez az energikusság tetszik a férfiaknak, hiszen ők is profitálhatnak belőle. Nagyon sok sikeres, befolyásos, híres nő az alacsony hölgyek közül kerül ki. Oka, hogy talán harcosabbak is vagyunk az átlagnál. Ha nem látszom ki a tömegből, majd felmászok egy magaslatra, hogy lássanak.

Megtanultuk tehát kompenzálni az alacsonyságunkat megfelelő viselkedéssel, öltözködéssel, stílusválasztással. Ma már bármelyik alacsony nő lehet fotómodell is, hiszen rájöttek a divatmagazinok híres fotósai és stylistjai, hogy könnyebb minket öltöztetni, mivel nekünk eleve XS-es a méretünk, míg a 180 centis modellek folyamatosan küzdenek érte. Arányosságunk miatt a képeken egészségesebbnek, fittebbnek hatunk, mint a sovány modellek. Manapság pedig az egészséges, karcsú, nőiesen izmos hölgy képe egyre inkább felváltja a csontsovánnyá fogyott, nyúzott arcú nők világát.

Hölgyek, 160 centiméter alatt is van élet! Nem is akármilyen!

(Megjegyzés: a cikk célja az alacsony termetű nők pozitívumainak kiemelése, nem pedig a magas nők negatívumainak hangsúlyozása.)

Check Also

Thesis Claims for Hamlet Documents in addition to Essay Topics

This insightful post provides accurate documentation of choice of subjects that one may pick from, …

106 hozzászólás

  1. Pulai Piroska Papné

    Hát persze 😉

  2. Csapiné Ambrus Anita

    Naná

  3. Igen 🙂 bár mekkora sarkú cipőt felvehetek

  4. Ennek a cikknek az elolvasàsa utàn; mindenképp !!! Végig sírtam de a nevetéstől. Szuper jó volt!!!

  5. Hát nemtom, én szeretem hogy egész magas lettem a 173 cm-mel… utalnek alacsony lenni és mások honaljat szagolgatni a buszon… szerintem a magas a szép 🙂

  6. Igeen ✌️ 156 cm vagyok es imadom ,ahogy a pasik is

  7. Igeeen 😉

  8. Szeretem hogy 156cm vagyok de azért mindig mondom az apámnak hogy nem kellett volna annyira sajnálnia azért lökhetett volna még 2-3 at 😉 Az egyedüli nehézség hogy minden gatya nem csak 10 de neha 20 cm-vel is hosszabb!! 😀

  9. Szeretem a 178 cm magasságomat, semmi pénzért nem lennék alacsonyabb. Egyetlen problémám, hogy nem találok normális hosszúságú nadrágot sehol…

  10. 166, pici és cuki! m/

  11. A nőiesség nem a magasságon múlik. Legyél 150, vagy 180 centi, ha jól érzed magad a bőrödben, akkor a szexi, női kisugárzásod bármelyik férfit levesz a lábáról.

    Sok sikert hölgyeim!

    Csont Attila
    főszerkesztő

  12. Egész jól megbarátkoztam a magasságommal, egyedül a koncertek szoktak némi bosszúságot okozni, mert törvényszerűen elém áll egy 190-es fickó. Na meg persze a tömött BKV-n sem egy mámor hónaljcirkálónak lenni, ha nagyon összepréselnek, azon gondolkodom, hogy most akkor hová is nézzek… 🙂

  13. Utáltam honaljat szagolgatni! 🙂 de már nem is emlékszem mikor szálltam buszra utoljára.. talán 12 éve 🙂

  14. En nagyon szeretek 150cm.lenni…

  15. 153 cm… Hol jo hol nem, de volt időm megszokni! És igen 25-nél többnek senki nem tippelt az elmult időszakban, pedig 32 leszek hamarosan! 🙂

  16. Igen igen igen 157!:) egy tízest letagadhatok a koromból!:)És az se probléma ha valamit nem érek el a polcon legalább mindig van egy kis móka kis mosoly mikor megkell "küzdenem"valamiért a magasba!:)

  17. Ami a buszozást illeti..
    Sosem kellet szogolnom semmit hiszen könnyen manővereztem az emberek között,mikor tömegnyomor volt péntekenként koleszból hazafele.. Mindig én foglaltam a helyet a többieknek. 🙂 (155 cm)

  18. Ez adottság. Senkinek se kéne rosszul éreznie magát attól, hogy milyen magas.

  19. Asszem én nem ebbe a csoportba tartozom a 180 centimmel 😀 De ha úgy adódik, akkor le tudom venni az ágyneműt, de még a mosóport is elbírom 😀

  20. Fogalmatok sincs milyen szuper 168 cm magasról' letekinteni egy alacsony pasira és közölni ,hogy nem én vagyok magas, ő a kicsi 😀 …

  21. Én 152 cm vagyok, 20 éves, de mindenki 13-nak néz 😀 Már megszoktam, egyáltalán nem zavar 🙂

  22. Én mindig is szerettem kicsi lenni (160 cm) sohasem éreztem hátránynak. mindig letagadhattam jó pár évet. ja és a családunkban minden nő kicsi

  23. Hehe 🙂 Igaz! Ezt már el is felejtettem! 🙂

  24. Nati! Dettó! 😀 Mondjuk én szeretek magas lenni. Bár ezt elfogadni nem volt olyan egyszerű fiatalon. Mindegy melyik oldalon állsz a magasabbak vagy az alacsonyabb-aknál a lényeg, hogy fogadd el a magasságodat. 🙂 Nem ezen múlik, hogy jó nő vagy-e vagy sem. Belülről jön a szépség! Kisugárzás. 🙂

  25. Én 168 cm-el kicsinek érzem magam, de a barátom a maga 180 cm-vel tényleg úgy néz rám mint egy törékeny kis tündérre :$

  26. 168 centi alatt van férfi ember?! 😀

  27. Lugosi Máté Ja ! Én már láttam olyat 😉

  28. Még olyan busz,villamos nem létezett amire én nem tudtam volna felszállni.Az izzadság szag meg mindegy hogy honnan jön,az borzasztó.(erre is jó a szódabikarbóna,egész nap megvéd az izzadságszagtól) tehát élvezem az apróságomat,és mindenki 50-nek néz és 68 vagyok.Igen is a filigrán termet fiatalít.

  29. Viktoria Vikki Dailey

    Én a 165 cm-emmel középmezőny vagyok. 😀 Szeretem én is, mert nem túl kicsi és nem is túl magas. De tényleg nem ezen múlik. Bár az tény, hogy a kisebb lányok több férfiból "válogathatnak", legyen a srác 170 vagy 200 centiméter. Egy 180 centis lánynál viszont nyilván szóba sem jöhet olyan pasi, aki ennél alacsonyabb. Persze azért nem féltem őket, van elég pasi 180-on túl is. 😀

  30. Boglarka Edit Mate

    Sajnos ha a 172 cm-hez felveszek egy jo kis magassarkut majd 180 leszek, amihez eleg nehez megfelelo magassagu ferfiut talalni..

  31. Én 160 alatt vagyok a cikk olvasása után rájöttem nem is olyan rossz ez.Bár ha azt az oldalát nézem,h állandóan átnéznek felettem,színházba,moziba sokszor nem látok semmit és az energikus futkározás közben úgy érzem magam mint egy mérgezett egér 🙂 ….. nem is biztos,h olyan jó!!!

  32. 149 centimmel, simán képes vagyok érvényesülni az EÜ-ben(megemelni,felültetni egy magatehetetlen beteget), nekem csak a lábméretemmel van bajom, 34es cipőt felnőttben, nem igazán gyártanak 😉 😀 de semmi pénzért nem lennék magas, imádok pici lenni 🙂

  33. Imádunk is Téged piciként 😀 :*

  34. A mínusz 10 év tényleg igaz. 🙂 A probléma csak az, hogy 24 éves vagyok 😀 A talajmenti fagy is okoz némi gondot a 157 cm körül 😀

  35. Csilla Katalin Gárdai én is Téged 🙂 :* <3

  36. Én örülök a 157 centimnek. Élvezem h kis helyeken is elférek, elnavigálok. Olykor persze zavar, hogy az üzletekben nem érem el a felsőbb polcokat és segítséget kell kérni, de hát mindennek lehet árny oldala. Továbbá nem vagyok felszínes ember, de az egyetlen dolog amin nehezen siklok el, ha magasabb vagyok egy férfinál. Mivel ennek minimális az esélye így könnyű dolgom van.
    Azt hogy fiatalabbnak néznek a koromnál nem feltétlenül a magasságomnak tudom be, de az igaz, hogy a személyimet gyakran elkérik.
    Ezt a blogbejedzést pedig szerintem a magasabb nők se értsék félre, hiszen nem ellenük irányul, a szépség nem a magasságfüggő. 🙂

  37. 182 centi vagyok és elégedett xD

  38. Kovács Gyöngyvér

    dehogy vannak :d kihaltak! 😀 én nem találok.. örülök, ha velem egy magasat találok :s 178 cm

  39. Tóth Melinda És Tsa

    Sokáig csúfoltak a 180 cm-m miatt, aztán eljött az idő mikor imádtam a magasságom. Ez a mai napig tart is. Ha elfogadod magad mindegy hány centi vagy…..

  40. Viktoria Vikki Dailey

    Kovács Gyöngyvér Na neee 😀 Én speciel csak ilyen óriás arcokat ismerek 😀 Párom is 186 😀 Lehet rossz helyen keresel? Vízilabdások? 😀 Bár azok meg idióták (tisztelet a kivételnek). Nehéz a mai világban, nem mondom. Oda-vissza.

  41. Gyöngyvér Petneházy

    Én 159 vagyok, és szeretek ekkora lenni. Mindig van min derülni, akár azon, ha meghökkennek, milyen könnyű vagyok, akár a koromat nem hiszik el, vagy csak egy fülig érő mosollyal beállok az "első sorba" ha épp valami néznivaló van. 🙂

  42. én jól érzem magam a 170 centimmel 🙂

  43. Teljesen elégedett vagyok a magasságommal 🙂 olyan 166-168 centi körül lehetek. a párom 190 körül van, úgyhogy hozzá képest alacsony vagyok. Minimanónak hív 🙂 az utazással se volt gondom..azért mert valakinél alacsonyabb vagyok, hangom az van elég nagy :D. Én így érzem jól magam, nem változtatnék a magasságomon semmi pénzért 🙂 Szép a magas lány is, ha nem úgy néz ki mint egy két lábon járó röntgenkép és nem 2 méter magas. Ruhából is mindig találok magamra, cipőre ugyancsak 39-40es lábam van 😀 lassan 21 éves vagyok, de 17nek szoktak nézni 😀 szóval nekem így a jó minden 😀

  44. A 159 cm-mel és a folyton személyimet mutatogató kezemmel úgy érzem enyém a világ! Én imádok alacsony lenni, nem cserélném el soha:-)

  45. Néhány magas nő: Katalin hercegnő 175 cm, Taylor Swift 180 cm, Nicole Kidman 179cm, Uma Thurman 181 cm.., Ők nem szép, kívánatos nők, nem tűnnek fiatalosnak?

  46. 170 cm…és rosszul lennék ha ennél alacsonyabb lennék…így is elég energikus és örökmozgó vagyok. Emellett a kisugárzás sokkal fontosabb: eddig nem volt olyan pasi akit nem tudtam meghódítani egy két mondat és szemezés után. 🙂 (ezt úgy értem, hogy akikkel eddig jártam és sajnos olyan is sok volt akitől nem akartam semmit még is üldözött egy darabig) Szerintem egy szép lélek sokkal fontosabb, mint a magasság, nem azon múlik, hogy egy férfiből kitör-e a védelmező ösztön. 🙂

  47. Lukács-Marsal Beáta

    En 154 cm vagyok es tenyleg ilyen szoba cirkalo . Mindenhol ott vagyok egyszerre 😀 . A ferjem 187 cm. Megoldom a magas helyekhez valo odajutast. Leveszem a lisztet a polcrol . Viszont teny , h a ferjemnek azert atetszettem meg , mert olyan kis pici aranyos vagyok az O szavait ideztem 😉 hm… a fiatalabbnak kinezes is igaz . Mindig is a fiatalabb pasik korebe voltam nepszeru , az idosebbek kislanynak neztek. Igy a ferjem is 4 evvel fiatalabb . 29 eves vagyok , de elkerik a szemelyimet alkohol vasarlasnal. 😀 mondjuk ez par ev mulva jol jon majd 😀 😀 😉

  48. imádok pici lenni 🙂 160 cm !

  49. Lukács-Marsal Beáta

    😀 😀 😀

  50. 163cmmel en sem tartozom a legmagasabb holgyek koze, igy szeretem magam.bar tenyleg allandoan elkerik a szemelyimet akarhova is megyek 🙂

  51. Lukács-Marsal Beáta

    Kovács Gyöngyvér …pedig vannak , 154 vok a férjem meg 187 😀 és jó pár évvel ezelőtt pontosabban 10 évvel ezelőtt 19 évesen volt egy 1 éves kapcsolatom Ő 185 volt 😉 és tinédzser koromba meg a koleszba is volt egy 183-as pasim 🙂 Tehát vannak . Mondjuk én sosem válogattam , nem mentem se külsőre , se pénzre engem a belsőkkel fogtak ki ezek az óriások 🙂 . Nagy emberek "meleg" szívvel , figyelmességgel tele jóindulattal 🙂 Én meg voltam kicsi pöttömke , akit a tenyerükön hordoztak 😛 . Viszont a legtöbb férfi meg pont , hogy a hosszú combú , hosszú vékony derekú nőket szereti .

  52. Szerencsére minden méretre van "vevő". Semmi értelme egymást sértegetni.

  53. A jóból csak keveset adnak 😀

  54. Kovács Gyöngyvér

    Persze vannak valahol.. 😀 csak foglaltak.. :b :DD viccet félretéve nekem is volt magas pasim és volt "szerencsém" vízilabdázóhoz, de mostanság kivétel nélkül a 180-as pasik találnak be. Nem kevesebb, nem több! 180! 😀 Ezzel annyi a probléma, hogy kisebbnek látom magam mellett.. én pedig szeretek felnézni egy pasira. Felveszek egy 5 centis cipőt és máris lenézek rá 😀 Min. egy 190-es pasi kéne az én magasságomhoz, de hát tényleg nem ez a lényeg.. ez már csak a pozitív plusz 😀

  55. Látom volt,aki megragadta a "lényeget",miszerint ez a cikk elnyomja a magas nőket. Épp ellenkezőleg,ez nem róluk szól,hanem az alacsonyság pozitív oldaláról. 158cm vagyok és szeretek alacsony lenni és ez eddig egy srácnak sem okozott gondot,sőt imádták. Nem lennék magas nő,mert a magassággal sok probléma jár. Hajrá picik! 😀

  56. Igen én elégedett vagyok hiszen álmos soha nem volt ezzel problémám hogy 165 centi magasságért szóltak volna valamit.. 🙂

  57. 150 cm, 33as láb, ismerős…. 😀

  58. Igen, 153 cm vagyok. Akkora vagyok amekkora engem így szeretnek a barátaim. 🙂

  59. Hatvannégy éves nyugalmazott mérnöktanár vagyok. Magán kutatási témám a női akceleráció. Ami nem igényel komoly erőfeszítést, csak figyelni kell és hümmögni néha. Kiegészíthető egy derékszögű vonalzóval és egy ceruzával. A hatvanas években voltam kamasz és a középsuliban a testnevelési órák koedukáltak voltak. A tornasorban a legalacsonyabb fiú után következett a legmagasabb lány. Az utolsó osztályaim között volt olyan, hogy a tornasor elején négy lány is állt. Az utolsó tíz évben, minden tanév elején kihirdettük a bajnoknőt. Ehhez kellet a vonalzó és a ceruza. Nagyon érdekes életérzés, amikor egy nálad fejjel magasabb gyönyörű lánnyal kell tárgyalnod az osztályzatáról, pedig én sem vagyok alacsony. 183 cm magas vagyok. Az az érzésem, hogy valamikor réges régen, amikor a kurta farkú malac az Üveghegyeken túl túrt a nők nagyobb testűek voltak, mint a férfiak. Evolúciós előnyt jelentett, a társadalmi változások miatt, picinek és aranyosnak lenni. Most, hogy egyre több nő diszponál egyre nagyobb erőforrások felett, ez megváltozott. A genetikusok egyébként is azt jósolták, hogy százötvenezer év múlva kihalnak a férfiak.

  60. Én 166 Centis vagyok Párom pedig 163 Egyszerűen imádjuk egymást, 🙂 szerintem a magasság nem számít 🙂 de ahogy olvastam itt a komikat, sokan nem így látjátok, 🙂

  61. Kedves Réka! 🙂
    Amikor én olvastam egy olyan cikket,ami arról szólt hogy magasnak lenni milyen jó(én 150 cm vagyok),az alacsony lányok bénák stb. akkor én ugyan ezt éreztem… Nem gondolnám hogy bántó célzattal íródott a cikk,inkább az alacsony lányokat akarták pozitívan megerősíteni,amire szükség is van,főleg amikor sok magas nő lenéz minket(szó szerint is :D) Néha szívesen cserélnék egy magas nővel 🙂

  62. Lugosi Máté igen, van. 😉

  63. Jól érzem magam 155-centivel!

  64. Viktoria Vikki Dailey

    Nekem is volt "szerencsém", azért mondtam, hogy idióták. 😀 Akkor vágta el magát nálam, amikor sms-ben megkérdezte, hogy "Te, a barátnőd és én egy ágyban? ;)" Én ugye 165, barátnőm 155, az arc meg 200 😀 😀 Biztos cuki lett volna, ha nem küldöm el Skandináviába havat lapátolni. Innentől kedzve annyi esélye volt nálam, mint rokkant bagolynak az erdőtűzben. 😀

  65. Kovács Gyöngyvér

    Viktoria Vikki Dailey neeeeee :DDD jesszus.. 😀

  66. Tisztelt Hölgyeim! Én 190 cm vagyok de mindig is az alacsonyabb nőket ( értsd max 165 cm ) szerettem/szeretem. A cikk totàl eltalálta a gyengémet szinte ez hátborongató, de egyben jól is esik, ugyhogy lányok nálam ez csak plusz pont, ha valaki alacsony ;). Minden tiszteletem a tiétek! További szép napot.

  67. Még jó hogy nem mi szabjuk meg saját magunknak a magasságunkat! Nem kell egymás lenézni,ki alacsony ki magas…én 163cm vagyok és így érzem magam jól.ennyi 🙂

  68. Más ember azis aki cuki es pici, meg azis aki egy idegesítő törpe…… Személyiségtől függ, ugyanígy a magasabbaknál 😀

  69. Én szerintem egy közepes magasságban tartozom.De szeretem.Ha valamit nagyon nem érek el akkor is megoldom a dolgot.Nem voltam egy magassarkus tipus,de már egyre többször felveszem,amióta mondta a barátnőm hogy neki rossz mert magas és így már hova vegyen fel magassarkút.Azzal pedig egyetértek hogy mindegy milyen magasak vagyunk csak tudjuk azt elfogadni,mert csak akkor lesz jó a kisugárzásunk.

  70. Arcson Ágnes most örülök,hogy véégre van vki akinél nagyobb a láb méretem 😀

  71. Ezután a cikk után mondjuk én a 169-mel drabális dinoszaurusznak érzem magam:DDD

  72. hmmm… én is azt érzem hogy egy mozgó Eiffel torony vagyok 🙂 nem szeretek ilyen magas lenni!!! mindig is kicsi szerettem volna lenni … de ezt dobta a gép 🙁

  73. jajj lemaradt 😀 168 cm vagyok xd

  74. én is annyi vagyok… és utálom 🙂 mozgo Eiffel toronynak érzem magam

  75. Oláh Nikolett Nem ne érezd ezt! Én azt szerettem volna éreztetni a hsz.-emmel,hogy úgy emeltek ki egy testi adottságot ,hogy a többit tulképp leszólták….Nem gondolom,hogy minden alacsny növésű leányzó cukorbosó kicsi hiperaktív tündérke…:D Szerintem ez a cikk egy 150 centis önigazolást kereső ember írása….Az ember magasságfüggetlenül ilyen vagy olyan..ez egy eléggé gázos sztereotípia cikkre vitele! Lehetsz te tök szexi magas is.Csak ne dörgöljék az orrod alá hogy minél kisebb egy nő annál cukibb,met így tényleg ezt sugallják:DDD

  76. Liliana Gánóczy

    Jaj.. Most komolyan az a döntő egy párkapcsolatban, hogy a Hölgy 150 cm magas, vagy 170..? Micsoda baromság! Gratulálok a cikk írójának! Halleluja!!

  77. Aki alacsony az magas szeretne lenni, ès fordítva . a lényeg,hogy el kell fogadni magunkat amilyenek vagyunk ,de sokszor nehéz .174 cm rel nem vehetek fel olyan magas sarkú cipőt,vagy sokkal nagyobbat kell hajolni, ami derék problémát

  78. Lugosi Máté Bizony van "férfi ember" 168 cm alatt is. A férfiasság nem ezen múlik,ettől sokkal-sokkal több kell! (156 cm…56 év…unokával…sok-sok tapasztalattal már másképpen értékeli az ember ezeket a dolgokat)

  79. Nekem sem volt eddig gondom az ágyneművel és a mosóporral….de nem is ez a mondanivalója a bejegyzésnek.( 156 cm,56 év…a magasságommal van a legkevesebb problémám)

  80. Kinga Turcsánné Boros

    Igen! 158 cm. vagyok! 🙂

  81. 154cm az össz magasságom!De engem inkább idősebbnek néznek,bár a temperamentumom és a talpraesettségem ami rátesz +éveket 🙂 A talajmenti fagyokat viszont hamar megérzem 😉

  82. Na pont ez a bajom ezzel a cikkel. Szeretek magas lenni, de "sok problemaval jar". Es a ferfiaknak gondot okoz a magassag. Es pont azt mutaja a cikk amit mondtal. Hiaba nem azzal a szandekkal irodott, rossz erzes elolvasni…

  83. Oh en azt a cikket akarom olvasni 😀

  84. Katalin Klinkóné Kovács, köszönöm a hozzászólásod, azonban előfordulhatott, hogy kicsit félreértelmezted a cikk lényegét. A cikkben nem utaltunk semmi olyanra, hogy a magas nők kevesebbek lennének, mint az alacsonyak.

    Csont Attila
    főszerkesztő

  85. Ne legyen rossz érzèsed!Neked ez adatott meg,màsnak a tömör gyönyör. Emiatt felesleges kevesebbnek érezned magad.A lényeg ùgysem a centiken mùlik. Minden nő mâs miatt szép és mindenkire màs miatt irigykedünk 😀 Szeresd önmagad. Az alacsony nőket amùgy is cikizik mindig,ezért jòl esik egy ilyen cikket olvasni.Önbizalmat adhat annak,akinek nincs.

  86. Tarjányi Enikekő

    Én a 156cm-es lányok körébe tartozom, világ életemben tudtam hogy lehetek még akár 180 is……persze ez csak álom marad csupán, de a férfiak hihetetlenül szeretik ha ez a piciny nő olyan önbizalomteli és erős mint akár egy 180 centis lány, nem esik hasra a megmérettetésektől,gyönyörködve nézik milyen cuki miközben próbálkozik, akár segít is neki,de mindig együtt örül a sikernek. Szerintem azért rejtőznie kell bennünk a legyőzhetetlen erős macskanőnek is és az édesen pillogó drágaságnak is…….hogy azért legyen egy kis változatosság is 🙂

  87. Nyilván mindennek van előnye, hátránya. Néha én is szeretnék egy picit alacsonyabb, formásabb lenni (173 vagyok). De aztán rájöttem, hogy mi, "magas, vékony, esetlen" nők HÍZHATUNK 😀 Egy kis husi itt ott a tél végére pont hogy csak dob rajtunk… Ezzel szemben ugyanez a többletsúly egy pici nőn már többnek tűnhet. Egyébként a ruhaproblémával egyet értek. Ami széltében jó, az rövid, ami elég hosszú abba meg 1.5szer beleférek. Még a tél végén is 🙂

  88. baratnom is mindig alacsonyabbak voltak nalam…mondjuk elkepzelni sem tudnam, hogy 190 feletti baratnom legyen 🙂 en sem szeretem vonszolni a kis letrat 😀

  89. Igen jól érzem magam a 156 cm magasságommal !! De láttam trampli nőt magasat is és alacsonyat is és a nőiesség nem centi függő!!A kisugárzás a báj ami döntő és egy nő tudjon nő lenni legyen egyénisége!!! Én imádok nő lenni !!!

  90. Szeretem, hogy 155cm vagyok, és igaz, hogy sok évet letagadhatnék, és ez nem mindig jó amúgy, mert 28 évesen 16nak néznek. Van két kislányom, ezért néha igen csak kellemetlen az emberek fura nézése, mert azt gondolják tinimami vagyok.
    De alapvetően jó, mert tényleg tündérnek gondolnak -alapvetően az vagyok- 3:) és előszeretettel segítenek. 🙂

  91. Szerintem ez a cikk kicsit sértő a magas nőknek. Igenis mi is lehetünk szépek lehetnek szép cipőink találunk ruhát és ami mégjobb hogy nekem 55 centi hosszú a combom… és 10 kiló plusz feleannyira sem látszik meg mint egy alacsony nőn. Lehet vitázni. Önbizalmat növelni. De sértegetni nem kell… engem a párom cukinak tart… fogalmam sincs miért. Pedig volt ám neki házimanója:D (bocs az alacsony lányoktól… csak a csajt nem csípem) 🙂 rohadtul nem számít ki milyen magas. Megvan mindennek az előnye hátránya… csak érezzük jól magunkat a bőrünkben….

  92. Ez a cikk feministát csinált belőlem. Körülbelül a negyedik mondatánál nyílt ki a bicska a zsebemben. Amúgy árulja már el a kedves cikkíró hölgy, hogy miért is kell ilyen buta sztereotípiákba tuszkolni magunkat? Vagy neki fontos az identitástudatához, hogy mindenképp idióta szerepekbe kényszerítse magát? (És még egy kérdés a végére: kedves Anita! ön tényleg anyukákat szokott enni? "Anyuka fogyasztó" ).

  93. Én 185cm magas vagyok, a párom 158cm. Nagyon sok dologban igaza van a cikk írójának! 🙂

  94. Tévextek ha azt fondoljatok 170-180 centivel alacsonyak vagytok. En 153 vagyok es valoban szekre kell allnom a liszt elerese erdekeben.

  95. Mint férfi mondom és egyéni véleményem. Végül is mindegy milyen magas a nő ha nőies persze ne legyen magasabb mint én. De az is igaz ha egy csinos alacsony lányt meglatok jobban felkelti az érdeklődésem, talán a fent említett dolgok miatt nem tudom. De tény hogy babusgathatobbnak és edesebbnek tartom őket plusz igen csak jobb szebb látvány egy kis labmeretu lány sokkal noiesebb.

  96. fiatalemberként csak annyit mondhatok – és nyilván csak a saját nevemben – de párválasztás esetén nem tartozik a legfontosabb szempontok közé a magasság 😉

A titok – Mitől vonzóak az alacsony nők?

írta: Antschika ennyi idő elolvasni: 6 min
106

NAGY FOGYÓKÚRA

TESZT

INGYENES
➨ csak 5 egyszerű kérdés
➨ fél perc alatt kitölthető
➨ kitöltés után elemzést és rengeteg hasznos anyagot küldünk

Read more:
30 napos guggolás? Hatásos? Most megtudhatod!

Nézzük, mit ígér neked! Még tavaly keresgéltem olyan programokat, amelyekkel látványosan át lehet alakítani a …

Close