Halottak napja

TE MÉG DÖNTHETSZ

Halottak napjára én kislánykoromból úgy emlékszem, hogy nagymamám előtte mindig őrizgette a krizantémokat a konyhán. Két-három nappal az ünnep előtt megvette őket, és a “formaidőzítést” megpróbálta úgy végezni, hogy a virágok épp halottak napján pompázzanak a legszebben a temetőben. Egyszer egy egész délutánon át szedegettük róluk a barna szirmokat, mert elfagytak, mielőtt kikerültek volna a sírokat díszíteni. – Talán abban az évben történt az is, hogy a hosszú hajam egy tincse lángra kapott mécses gyújtogatás közben.

Máskor egy vicces történetet mesélt, nevezetesen, hogy megboldogult anyukája, az én dédnagymamám úgy vágta őt pofon kisiskolás korában a nagy temetőlátogatás közepette, hogy csak úgy nyekkent, mert úgy a harmincadik sírt látogatva szegény nagymamám már elkezdett nyafogni, hogy “nem igaz, anyukám, hát magának az egész temető a rokona?”.

Engem eddig sosem érintett meg különösebben a halottak napja. Úgy voltam vele, hogy emlékszem én meghalt szeretteimre enélkül is: a mosolyukra, a jóságukra, a közös nevetésekre, a hangjukra, a kezükre, a hajukra.

Most viszont átértékelődött bennem ez az ünnep. Tegnap délelőtt volt a kötelező kör a temetőben, este pedig csak úgy sétálgattunk, és megláttam azt a sok száz égő mécsest, meg a temető nyitott kapuját. Ilyenkor valószínűleg egész éjjel nyitva vannak. Be kellett mennem, sétálnom kellett ott, gondolkodni. Nem féltem. Csak gondolkodtam.

Hirtelen bevillant, hogy azoknak, akik itt fekszenek, már nincs több dobásuk. Itt, a Földön legalábbis. Nincs több lehetőségük megélni azt, amit szerettek volna. Már nem tehetnek azért, hogy olyanok legyenek, amilyenek szerettek volna lenni. Nincs több idejük arra, hogy megvalósítsák, amiről álmodoztak. Ők már soha többé nem mondhatják azt: „majd holnap elkezdem”.

Te viszont igen! Te még dönthetsz. Mondhatod azt, hogy rossz irányba megyek, megfordulok. Felkelhetsz úgy reggel, hogy holnaptól másképp élsz, mint eddig. Még megvan a lehetőséged a változtatásra. Ha benne ragadtál egy helyzetben, ha tudod, hogy tenned kéne valamit, mégsem megy, ha húz vissza a megszokás, mert „mindig így szoktam”, akkor erre gondolj.

Persze a változáshoz sok embernek egy pofon kell az élettől. Egy ordas nagy fenékbe rúgás. Akkor fogják csak fel, hogy minden nap számít.

Te ne várd meg ezt.
Ma, a mécsesek közt
sétálgatva
gondolkodj el ezen.

Ha bármilyen kérdésed van, keress bátran!

Dobos Helga és Nyers Gyula - helgafitness.hu

Baráti üdvözlettel:
Dobos Helga és Nyers Gyula
Neked főztük ki

Check Also

Szupernőként boldog leszek?

Szeretettel üdvözöllek! Demeter Miklós vagyok és hobbim a boldogság kutatás. Abban szeretnék segíteni neked, hogy …