párkapcsolat - a nagy ő

A szerelem nem minden, avagy miként lehet egy kapcsolaton belül magunkat megismerni ….

“Nem az az igazi, akivel le tudnád élni az életed, hanem aki nélkül nem!”

Te megtaláltad már azt az embert aki nélkül nem tudnál élni?
Ha igen, és összekötöttétek az életeteket, voltak kételyeid?
Kíváncsi vagyok, találkoztatok-e már az igaz szerelemmel….
Kíváncsi vagyok, honnan tudtátok, hogy a szerelmetek az igazi és egyetlen.

25 évesen találkoztam a gyermekeim édesapjával, közel 14 évet húztunk le, azt hittem sohasem lesz vége, aztán elmúlt, már nem voltam mellette az, aki akartam lenni és szerintem ezzel ő is így volt…

2012-ben talált rám újra a szerelem. Megtaláltam azt, aki számomra az igazi-MOST!
Ő az, aki mellett -ebben a korszakomban- önmagam lehetek, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, aki mellett nem kell megalkudni…

Azért írom, hogy MOST és ebben a ÉLETCIKLUSOMBAN, mert megtanultam, hogy semmi nem tart örökké és soha ne mondd azt, hogy soha! Bármi megtörténhet 10 év múlva, más igények, más vágyak lehetnek, vagy nem..

Úgy szoktam mondani, egy csomó dologban egyformák vagyunk a párommal, amiben meg nem, abban kiegészítjük egymást! És ez így jó!

banner

Az élet nem adta egyszerűen ezt a kapcsolatot, az elmúlt két év kemény próbák sora volt, de nem adtuk fel, soha egy percre nem jutott eszünkbe, hogy a másik nélkül folytatnánk tovább. Illetve nekem igen, de benne annyi tolerancia van felém, hogy hihetetlen. A gondok inkább összekovácsoltak, együtt erősebbek vagyunk és tudjuk, hogy még van dolgunk egymással.

A tény az, hogy 2012-ben, ahogy írtam is, rám talált a szerelem újra, de ahogy telt az idő, átalakult a szerelmünk. A kezdeti hév eltűnt és az ember másképp nézi a párját.

Nagyon sok mindenben illünk egymáshoz, és minden adott a boldogsághoz, DE idővel mindenki változik. Vágyak, célok, világnézet, viselkedés, a személyiség maga is.

Én abban hiszek, hogy az csak évek során derül ki, hogy valóban Ő az vagy sem.
Már másképp szeretjük egymást. Látjuk egymást belülről.
Annyiszor erőltetettem magamra szerepet vagy megfelelést bizonyos kapcsolataimban, hogy anno elhatároztam, ha találkozom valakivel újra, aki majd számítani fog, annak mindent megmondok, amit érzek, gondolok, fáj, vagy épp boldoggá tesz.

Körülbelül a 2. hónapban már rám tört az “őszinteségi “roham.
Közöltem vele, ha nem értettem egyet azzal, amit mondott, ha nem volt kedvem főzni, sőt azt is bevállaltam, ha éppen nem volt kedvem a szexhez. Mondtam, érveltem, magyaráztam és ő nem értett. Hogy értett volna, amikor az előző viszonyaiban nem ehhez volt szokva.

Összevesztünk – kibékültünk,vitatkoztunk, meg beszéltünk,sírtunk és nevettünk.
Amikor egyszerre már nem az volt neki fontos, hogy a konyhában akkor is ott álljak, ha nincs kedvem,vagy esetleg úgy is szexelejünk, ha én éppen nem vagyok agyilag “képben”, de ha épp nem vasalok ki arra se megy rá már idegből. Na azért ez nem azt jelenti, hogy hegyekben áll a vasalatlan, vagy sosincs meleg kaja, illetve hogy max. havi egyszer bújunk össze 😀 😀 😀 Neeeeem, dehogyis. Egyszerűen csak úgy történnek a dolgok, ahogy azoknak történnie kell, elfogadta szabadon szárnyaló lelkivilágomat.

Megértett és mára már akkor főzök neki, amikor úgy érzem,vagy akkor szeretkezünk, amikor nem kényszer. A minőség nem csak a gyereknevelésben, hanem a férfi nő kapcsolatban is iszonyúan fontos. Lehet sokan ezt úgy látják, áldozatot hoz értem, pedig nem, ö azt mondja, mindig is ilyen típusú nőre vágyott.

Idővel megismerte a fitnesz világomat, el is hívtam egy rendezvényre megismerkedésünk nyarán. Azt mondta, az elejét megnézi, aztán rohan tovább…
Emlékszem, állt ott megkövülten és nem tudta levenni rólam a szemét.
Akkor már ismertük egymást 1 hónapja, de ő ott kötelezte el magát mellettem, mikor kiengedtem felé az egyéniségem.

párkapcsolat - a nagy ő

S bár az egyéniségem imádja, azért vannak ” árnyoldalai”.
A női napokon pl. a “sírba ” viszem a hangulat változatosaimmal és óránként kérdezi, mikor főzheti a nyugtató teát 😀 😀 . Bizony, ciklus függő vagyok (rám igaz a mondás: mesi alatt a tárgyalásokkal inkább egy terroristánál kell próbálkozni)
Ha nyűgös vagyok, akkor türelmetlen és “idegbeteg” leszek. Sokszor ha úgy van, minden előzmény nélkül antiszociálissá válok és életem párja mindezt türelemmel viszi, hihetetlen módon emel át a nehézségeken. Pedig a 2013-as évemet a mélypontok szőtték át, gyakorlatilag havonta kellett neki velem harcot vívnia, hogy ne adjam fel a GrandUP-ba vetett hitem és hogy egyáltalán ne hagyjam abba azokat a dolgokat, amikbe már rengeteg energiát fektettem. Közben jött egy haláleset, közben az anyagi dolgok se jól alakultak, közben valahogy minden összejött!! Nagyon sokszor összecsaptunk, volt olyan, hogy olyan idegállapotba kerültem a fel nem dolgozott problémák miatt, hogy elborultam és csíptem, karmoltam, haraptam….

Amikor lehiggadtam, szégyelltem magamat! Elkezdtem benne keresni a hibát, de egyszerűen csak tükröt tartott magam elé! A párunknál jobb embert nem is találhatnánk arra, hogy megmutassa, hogy mi az, amin muszáj változtatnunk önmagunkban.
És változtam – napról napra fejlődünk és már másképp állunk egymáshoz, egyre inkább az kerül előtérbe, hogy tanítjuk egymást, tanulunk egymástól!

Barátnőm szeretet energiával foglakozik, hobbi neki, szereti, míveli, igyekszik segíteni mindenkin, akinek igénye van rá. Sokat beszélgetünk, sokszor segített már a maximalizmusom leküzdésén, de egyre jobban megértem, amit folyton sulykol a fejembe: niiincs tökéletes férfi éés nincs tökéletes nő!

Mert ő sem az, kezdve a cigivel (amiről írtam már pár hete), a halogatások hadáról, az órákig “tv előtt képes bámulni” állapot, és még van pár fura dolga, de ezek “apróságok” az igazi nagy dolgok mentén!

És mi van azzal, hogy ennyi mindent elfogad belőlem,vagy írhatjuk úgyis, a rosszakarók “kedvére” elvisel tőlem: Egészen egyszerűen fogalmazva másképp szeret, mint én. De ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretem, dehogyis!! Nagyon is szeretem, a mindenem, a szerelmem, csak másképp szeretem, mint ő engem.

Egyik kedvenc írom könyvéből egy kedves párbeszédet idéznék:
“- Anya, honnan tudod, hogy egy pasi az a pasi?
– Úgy érted, hogy jó férj lesz-e belőle? (…) Az a titok, hogy a férfi jobban szeresse a nőt, mint fordítva.
– Nem ugyanannyira kellene?
– Soha nem lehet ugyanannyira (…).
– De mi van akkor, ha a nő szeret jobban?
– Akkor pokoli élet vár rá. Minden összeesküszik a nők ellen, mert az idő az ellenségünk. Mi öregszünk, míg a férfiak csak érlelődnek.”
Adriana Trigiani

És hogy honnan tudhatjuk, hogy a szerelmetek az igazi és egyetlen?
Sehonnan…

…Egyik szerelem a másikat nem pótolhatja, mert mindegyik másképp egyetlen….

Ha bármilyen kérdésed van, itt alul a komment részben is nyugodtan felteheted

Gyöngyösi Szilvia - Grandup

Baráti üdvözlettel
Gyöngyösi Szilvia
GrandUp kitalálója, Master Trainer
Fitnesz edző

Check Also

Szupernőként boldog leszek?

Szeretettel üdvözöllek! Demeter Miklós vagyok és hobbim a boldogság kutatás. Abban szeretnék segíteni neked, hogy …