Célkitűzés

Neked vannak már céljaid 2015-re? Néhány gondolat a hatékony célkitűzésről

Szükség van célokra. Az ember mindig megy valamerre, nem tudjuk elviselni azt az állapotot, ha egy helyben vesztegelnünk kell, várva holmi jelre, ami megmutatja nekünk, hogyan haladjunk tovább. Sokáig célok nélkül nem lehet kihúzni.

Nagyon egyszerű megállapítani, hogy terveink megvalósításán munkálkodunk e, elég csak visszagondolni az utolsó alkalomra, mikor egyedül voltunk otthon egy fáradt nap végén. A célokkal rendelkező egyén, kimerülten, akár izzadtan, de megérdemelten fekszik el az ágyon, kitöltve az estéjét, valamilyen lazítással, kikapcsolódással. Érzi, hogy volt értelme felkelnie és a jelenben pihennie is, hiszen másnap újabb lehetőséget kap arra, hogy folytatni tudja azt, amit elkezdett. Aki céltalan, az ilyesmire képtelen. Idegesen, akár magát sajnáltatva, kedvtelenül vonaglik egyik időrabló tevékenységből a másikba és igyekszik lekötni már alapjaiban zilált figyelmét némi kellemes és kényelmes elfoglaltsággal. A célokra nem csak akkor van szüksége egy embernek, mikor még tinédzser, bár kétségtelen, hogy a serdülőből felnőttbe való átnövést nem lehet kikerülni anélkül, hogy az illető meg ne valósítani az általa kitűzött egyébként reális álmait az élete különböző területein. A céloknak később, akár közép, vagy időskorban is létjogosultsága van. Jó esetben ugyanúgy igénye egy hatvanas bácsinak az, hogy a lánya elhozza hozzá unokáját és játszani tudjon vele, ezáltal hozzájáruljon a család épüléséhez és fejlődéséhez, mint egy középiskolásnak, hogy részt vegyen a megyei matematika versenyen és hazavigye az aranyérmet. Bár a célok tartalmukban és irányukban is különböznek egymástól, egy valami mégis közös bennük: értelmet adnak ahhoz, hogy létezzünk. Én azt hiszem, ha tudunk találni bármilyen olyan élettervet, amire rá merhetjük bízni magunkat, és amibe elkezdhetünk energiát befektetni, már csak ezzel is számos lelki betegséget és problémát számolhatunk fel, kezdve a depresszió enyhébb fokozataitól, a félelmek generálta pszichoszomatikus tüneteken át akár azokig a szuicid késztetésekig, melyek arról szólnak, hogy eljutottunk létezésünk és útkeresésünk teljes és végső megtagadásáig. A célok közösek abban is, hogy jó irányba terelik a fókuszt. Akár milliomosok akarunk lenni, akár belső célként azt fogalmazzuk meg, hogy empatikusabb lénnyé alakuljunk át, még mindig sokkal jobb helyzetben vagyunk, ha nap, mint nap anyagi problémáink miatt ruminálunk, vagy azon kesergünk, vajon miért kerülik az emberek a társaságunkat, miért nem szándékoznak törődni az érzéseimmel. Egyszóval, a célok életmentőek lehetnek.

Nézzük most meg azt, hogy a célok milyen kapcsolatban is állnak a sikerrel. A legtöbb motivációs videóban kivétel nélkül hangsúlyos az az üzenet, hogy, ha pontosan tudod, mit akarsz elérni az életben, akkor kitartással, odaadással bármi megvalósítható. Ha minőségi eredményekre vágyunk, akkor azokat lehetetlen úgy elérni, hogy csak ködösen, bizonytalanul fogalmazunk. Nem ragaszkodhatunk mereven sem elképzeléseinkhez, hiszen az élet számtalan olyan helyzetet produkál, amiben elengedhetetlen a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség. Abban viszont biztos vagyok, hogy azok, akik tudják és hisznek abban, hogy valami konkrétat szeretnének megkapni az élettől, azoknak nagyobb esélyük van arra, hogy ehhez hozzá is jussanak.

Ezzel együtt nem mellékes az, hogy mifélék is ezek a célok. Léteznek külső és belső célok is. Belső lehet az, hogy kitűzöm, hogy türelmesebb legyek embertársaimmal. Külső cél pedig, hogy azt mondom, következő hónaptól háromszáz ezer forintot szeretnék keresni. Valamint léteznek énközpontú és nem énközpontú célok is. Énközpontú lehet egy olyan cél, ha valaki mondjuk segítői pályát választ, hogy azt mondja, ő akar lenni a világ legnagyobb pszichológusa. A körmönfontság ott jelenik meg, hogy énközpontú céljaink jelentősebb hányada tudattalan. Ráadásul még, ha el is kezdd kicsit felszínre törni, ugyan ki merné azt kimondani, hogy neki efféle elhatározása van? Ha ugyanezt a célt most nem énközpontú változatában mutatom be, akkor meg lehet úgyis fogalmazni, hogy „szeretnék minél több ember életminőségéhez hozzájárulni a tevékenységemmel”. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Az, aki gyermekkorában folyamatosan arra kényszerül, hogy megállás nélkül bizonyítson, ugyan hogyan lenne képes nem énközpontú célokat kitűzni? Minden perc egy gladiátori küzdelmet jelent neki azért, hogy némi külső elismerésen keresztül tudatosíthassa magában, hogy érdemes az életre. Vagy hogyan tudna belső célokat megfogalmazni egy olyan ember, akinek fogalma sincs arról, hogy egyáltalában miben kéne fejlődnie? Szomorú, vagy nem az, tudományosan ismét csak bizonyított tény, hogy a külső és énközpontú célok csökkentik a jólétet.

Az én célom az volt ennek a témának a megírása kapcsán, hogy értsük meg egy kicsit azt, hogyan is lehetséges jól célokat kitűzni, ha nem csak sikeressé, hanem boldoggá is szeretnénk válni.

Múltkoriban olvastam egy önsegítő témájú anyagot, amiben az író részletesen, pontról pontra meghatározta, mik is a helyes célfelállítás alapjai. Munkájában a következő szempontokat emelte ki: a céloknak reálisnak, pontosnak, határidőhöz kötöttnek, motiválónak, jelen idejűnek kell lennie. Javaslatában lejegyezte azt is, hogy, ha gazdagok akarunk lenni, akkor anyagi terveinket is ezek alapján érdemes megfogalmaznunk. Értem én, amit mondd, szép és jó mindez, csak nekem alattomosan mégis csak szöget üt a fejemben, hogy mi van abban az esetben, ha valaki ugyan kitűz egy célt, ami bár eltökéltnek és bátornak is hangzik, de a cél nincs összhangban a valódi vágyaival? Ezt érintőlegesen már említettem néhány fejezettel előrébb, most újra elő kell hoznom.

Azért kötök bele ebbe a vakmerő célkitűzési mániába, mert szerintem senki sem lehet képes arra, hogy önmaga számára valóban építő célokat állítson fel addig a pontig, amíg nincsen legalább minimálisan tisztában a saját személyiségével. Ezt kiegészítve, itt a dolog másik oldala is, hogy még a rossz célok sem feltétlenül rosszak abban az értelemben, hogy az ezek megvalósítása érdekében tett lépések során ráébredhetünk arra, hogy tévúton járunk és másfelé kéne kormányoznunk hajónkat. Itt nem az önzés az egyetlen motívum, ami megölheti azt, hogy célkitűzésünk produktív legyen, hiszen vegyük csak azokat a példákat, mikor valaki azért kezd el egy adott szakmát űzni, mert a szülei is azzal foglalkoznak (miközben neki különösebb érzéke és kedve nincs is a dologhoz), vagy bizonyos forgatókönyvei erre kényszerítik.

A forgatókönyv kapcsán, hadd meséljek el neked egy történetet. Megismertem egy egyébként jó képességű fiatalembert, aki segítői pályán kezdett el dolgozni. Már első beszélgetésünk során kiemelten hangoztatta, hogy számára az önzetlen viselkedés az elsődleges kritérium munkája végzése során. Annyira bizonygatta ezt, hogy elkezdett számomra gyanússá válni önvallása. Gyanússá abban az értelemben, hogy elgondolkodtatott, hogy a háttérben vajon miféle faktorok idézhetik elő benne ezt az irgalmatlan küldetéstudatot arra, hogy ő másokat „gyógyítson”. Hamarosan ki is derült, hogy az élettörténetében szerepel egy édesanya, aki jelenleg is szupportivitásra szorul, illetve egy elhalálozott férj után egyedül vezette háztartását és rengeteget gürcölt a gyermekeiért, mindenféle támogatás nélkül. A fiatal szinte észrevétlenül raktározza el magában azokat a jórészt tudattalan parancsokat, forgatókönyveket és elvárásokat, amik következtében a későbbiek során megfogalmazza céljait. Ennél persze lényegesen durvább esetekkel is szolgál az élet. Nem egy család történetében találkozhatunk agresszív, terrorizáló apával, aki már az első néhány belátással teljesebb évében máris közli lány gyermekével, hogy meg ne próbáljon szexuális együttlétbe kavarodni senkivel, mert elvágja a torkát. Ilyen példát szó szerint hallottam esetismertetés során. Eredményezhet olyan párválasztási stílust egy ilyen előzmény, hogy a történetünkben szereplő nő egy nagyon „türelmes és megértő” pasast szemel majd ki, aki mellett természetesen nem fontos, hogy megélje ösztöneit és vágyait. De lehet ez egy mélyről fakadó célja egy fiatal hölgyeménynek? Kizártnak tartom. Szerintem egy húszas, harmincas éveiben járó valaki akkor normális, ha kívánja a szexet és azt a lehető legkiteljesedettebb módon tudja űzni egy olyan partnerrel, aki emellett szereti és elfogadja is őt. Különbségek a szeretkezés stílusában lehetnek, de ez egy másik kérdés.

Nos, ebből azért elég tisztán kivehető, hogy céljaink és törekvéseink megfogalmazása mögött mennyire változatos és furmányos módon össze tudnak gabalyodni az igazi okozók. Mi csak bizonyos okozatokat és kivetüléseket érzékelünk, amik gyakran látszatra úgy tűnnek, borzasztó bizonyossággal állnak meg helyükön. Az előző szituációban például a nő, aki szereti a párját, mert az olyan „türelmes és megértő” hozzá és ilyen valakit is akart, hiszen szerinte ezek a vonások a legfontosabbak egy kapcsolatban, azt a kérdést azonban biztos nem tette fel még magának, hogy mit mondana akkor, ha nem azokkal a múltbeli örökségekkel rendelkezne, amikkel valójában bajlódik.

Folytatás következik.

További társkereséssel kapcsolatos írásaim elérhetőek itt:

www.randidoctor.hu

Ha bármilyen kérdésed van, keress bátran!

Lázár Gergely - Önismereti és párkapcsolati tréner

Baráti üdvözlettel:
Lázár Gergely
Önismereti és párkapcsolati tréner

Check Also

Szupernőként boldog leszek?

Szeretettel üdvözöllek! Demeter Miklós vagyok és hobbim a boldogság kutatás. Abban szeretnék segíteni neked, hogy …