Egyik nap egy testépítő barátom az alábbi posztot osztotta meg:
Azzal alapvetően semmi baj nincs, hogy mindenki a legjobbat akarja kihozni külsejéből, viszont a kondis srácok és lányok legnagyobb részénél előtérbe kerül az EGO. Aki olvasott már könyvet Eckhart Tollétől, az ismeri ezt a jelenséget.
Röviden annyi, hogy az egónk azonosul bizonyos külsőségekkel, például pénz, kocsi, és a testünk. Ezzel annyi a baj, hogy folyamatosan másokhoz hasonlítja magát az egó. Mindig lesznek izmosabbak, karcsúbbak és feszesebbek.
Mélyvíz: Mivel a legtöbben önbecsülésünket nem az alapján építjük fel, hogy milyen emberek vagyunk mi, vagy miket cselekszünk, hanem az alapján, amit mások gondolnak rólunk, így feljön a következő probléma.
Mivel így legtöbbünk nem kap annyi elismerést, amennyi munkát belerakott, ezért féltékenyek azokra a férfiakra/nőkre, akik nem tettek bele annyi munkát, mint ők, mégis elismerik őket.
Tudom, mert én is ilyen voltam.
És mivel azonosulnak azzal, hogy hogyan néznek ki, megjelenik egy régi barátunk: A testképzavar.
Megoldás:
Ne azt nézd, hogy a másik hogy néz ki, hanem azt, hogy te megtettél-e mindent, hogy a célodért:
Felkeltél-e, elmentél-e edzeni, vagy a kísértés ellenére inkább salátát ettél-e csirkemellel (vagy amit a profi Szupernő dietetikusunk összeírt neked 🙂
Ilyenkor mindig jutalmazd is meg magad! (De ne csokival 😛 )