Tóthné Dr. Kiss Orosz Mária

Jogi egyetem mellett a magyar női válogatottig vakon – Tóthné dr. Kiss-Orosz Mária, a Szupernő

Mostanában sokat foglalkozott a média egy sajnálatos esettel, miszerint megmérgezték egy látássérült hölgy vakvezető kutyáját. Azonban róla, a nőről, édesanyáról, élsportolóról eddig nem olvashattunk. Kicsoda Maja? Szép, csinos, okos, boldog családi életet élő kétgyermekes, háromdiplomás jogásznő, válogatott sportoló. Irigylésre méltó szakmai és sportkarriert tudhat magáénak. Nagyon szép életpályát ismerhetünk meg, ami még csak most ível felfelé.

Anita: Információim szerint nem születésedtől fogva vagy látássérült, hanem később alakult ki.

Maja: Valóban nem születésemtől fogva vagyok látássérült, hanem 8 éves koromban egyik napról a másikra derült ki a betegségem. Matematika órán rosszul írtam le a tábláról a feladatokat, és ezért egy fekete pontot kaptam. A tanár néninek feltűnt, hogy itt valami gond van, ha én nem jól írtam le a feladatot. Elvittek a szüleim orvoshoz és kiderült, hogy látássérülésem van. Akkor még csak rövidlátásra gyanakodtak, adtak szemüveget, majd a későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy nem rövidlátás, hanem látóideg sorvadás. A szüleimnek megmondták, hogy meg fogok vakulni, én akkor erről még természetesen nem tudtam semmit. Fokozatosan romlott a látásom, de pontosan nem tudom megmondani, hogy mi az az időpont, amikor már nem volt használható, mai napig erős fényt érzékelek. Például ha süt a nap, azt látom. Vizuális típus vagyok, a mai napig színesben álmodom.

Anita: Mikor kerültél kapcsolatba a sporttal? Már gyerekként is sportoltál vagy csak a betegség kialakulása után kezdődött a sportkarriered?

Maja: Épként jártam testnevelés órákra, de ahogy elkezdődött a látássérülésem ezek elmaradtak. Abban az időben az integráció még gyerekcipőben járt, így felmentést kaptam a testnevelés órák alól. Gyakorlatilag nemhogy nem sportoltam, de az iskolában sem tornázhattam. Később, 2002-ben alakítottuk meg az egri Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesületét, aminek akkortól vagyok az elnöke. Úgy kezdődött, hogy előtte ismeretlenül megkeresett egy vak férfi, Dr. Péter Árpád, aki akkor már évek óta csörgőlabdázott, hogy nem lenne e kedvem játszani, amire én igent mondtam. Ezen nagyon meglepődött, mert a vakok részéről általában teljes elutasítás volt tapasztalható. Kipróbáltam, megtetszett és utána jött az ötlet, hogy csináljunk egyesületet. Megalakult a VGYSE, azóta csörgőlabdázom. 2003 környékén volt egy kísérlet egy női csapat megalakítására az edzőm részéről, azóta beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne megalakítani a női válogatottat, de erre 2009-ig nem került sor. A látássérülteket nagyon nehéz sportra rábírni, a nőket pedig különösen. Ennek számtalan oka van, egyrészt könnyebb mondani, hogy látássérült vagyok, másrészt gondot okoz a mobilitás nehézsége is, illetve sokszor a látássérülés olyan eredetű, ami kizárja az erős fizikai megterhelést, valamint a csörgőlabda kívülről kicsit durva sportnak tűnik a nők számára. 2009-ben végül megalakult a magyar női csörgőlabda válogatott. 2010 júliusában voltunk kint az első B csoportos Európa Bajnokságon. 2011-ben a világkupán, 11. helyezettek lettünk, majd 2012-ben újra az EB-n szerepeltünk, ahol negyedikek lettünk. 2014. szeptemberben Magyarországon volt a B csoportos Európa Bajnokság, ahol egy gól híján maradtunk le a bronzéremről. Ennek következményeként új szövetségi kapitányt neveztek ki, emiatt a csapatkapitány és én úgy döntöttünk, hogy az új szövetségi kapitánnyal mi már nem szeretnénk együtt dolgozni. A csörgőlabdát nem hagyom abba, helyi szinten tovább játszom. Szívesen visszatérnék a válogatottba is a régi felállással.

Tóthné Dr. Kiss Orosz Mária

Anita: A csörgőlabda csapatban mindannyian látássérültek vagytok, vagy játszhatnak épek is?

Maja: Úgy lehet csörgőlabdázni, hogy mindenki kap egy szemtakarót, mivel nem egyforma a látássérülés foka. Így van arra is lehetőség, hogy látók is csörgőlabdázzanak. A magyar bajnoki rendszerben játszhatnak látássérültek és épek is, de a világversenyeken csak látássérültek vehetnek részt komoly kvalifikációs eljárás után. Szeretünk részt venni rendezvényeken is, bemutatni a látók számára a csörgőlabdát. Ezek alkalmával lehetőség van arra, hogy más oldalról, a saját bőrükön tapasztalják meg a vakságot.

Anita: A sport mellett különböző rendezvények szervezésében is részt veszel, mint például a Vakablak kiállítás. Mi a tapasztalatod, hogy fogadják az ép emberek ezeket a rendezvényeket?

Maja: Az egyesület 2006 óta integrációs tevékenységet is folytat, amelyet a sport mellett tűztünk ki célul. Igyekszünk ennek minden pozitív eszközét megkeresni, ilyen volt a Vakablak fesztivál is. Ennek alkalmával nemcsak sportolási lehetőséget biztosítottunk, mint pl. a vak pingpong vagy a csörgőlabda kipróbálása, hanem kulturális rendezvény is volt egyben, tehetséges fogyatékkal élők léptek föl. Az idegenvezetés pedig számomra egy kedves dolog, korábban dolgoztam a Szemfényvesztés – a vakok világát bemutató állandó kiállítás Egerben (a szerk.) – és a Láthatatlan Kiállításon is, amikor Egerben volt. Az idegenvezetés alkalmával a vakok olyan helyzetbe kerülnek, amelybe az életben kevés alkalommal. Itt mi vezethetünk és ránk vannak utalva a látók. Ezek kiváló lehetőségek arra, hogy az emberek megismerjék a mi világunkat. Onnan nem nagyon jön ki látogató úgy, hogy ne érintené meg. A mi egyesületünk azért alakult meg, mert más szemlélettel élünk. Nem szeretjük a sajnálkozást és a szánakozást. Nekem az az elvem, hogy akkor várhatjuk el a segítséget, ha mi is tudnunk segíteni, valamit nyújtani, megismertetjük a világunkat, adunk egy kellemes délutánt.

Anita: Említetted, hogy neked még nem volt lehetőséged látássérültként részt venni a testnevelés órákon. Jelenleg már kialakulóban van a testnevelők képzésében a fogyatékkal élők integrált testnevelés oktatása. Hogyan látod a segítségadás lehetőségét ezen a területen?

Maja: Nagyon jó lenne, ha lehetőség lenne a testnevelők számára módszertani bemutatókra. Nyitottak lennénk arra is, hogy megismertessük a testnevelő hallgatókkal a látássérültek világát és sportjait. Kezdetben a fogyatékkal élőkről kellene beszélgetni és utána a sportról. Szívesen látnánk őket edzéseken, bajnoki mérkőzéseken. Lehetőséget nyújtanánk a sportágak kipróbálására.

Anita: Ma már több sportág a vak sportolók számára is nyitott, edzésükhöz azonban képzett sportszakemberek kellenek. Neked milyen tapasztalataid vannak? Milyen edzései vannak egy vak élsportolónak?

Maja: Az EB előtt nagyon komoly felkészülés zajlott. Természetesen minden nap edzés, ami napi két-három órát jelentett. Minden reggel 4 km futás, aztán konditerem stb. A Testnevelési Egyetemen zajlott az állapotfelmérés, ahol személyre szabottan meghatározták, hogy kinek miben kell fejlődnie. Mindent, amit egy látó sportoló megcsinált, ugyanazt megcsináltatták velünk is. Abban különbözik például, hogy a vakoknál a futás technikáját másképpen kell oktatni. Korábban a férjemmel eljártunk futni felkészülés gyanánt, de egyszer kibicsaklott a bokám, ami miatt 6 hétig nem tudtam sportolni. Ezután vásároltam egy futópadot a diplomaosztómra kapott pénzből, és mai napig azon futok.

Anita: Tavaly sikeresen elvégezted a jogi egyetemet is, amelyhez szeretettel gratulálok. Mennyire érezted hátrányát eddigi tanulmányaid során annak, hogy te látássérült vagy?

Tóthné Dr. Kiss Orosz Mária

Maja: Amikor 2001-ben elvégeztem a főiskolát Szekszárdon szociális munkás szakon, még teljesen más lehetőségeim voltak, de olyan intézménybe kerültem be, ahol abszolút mértékben elfogadóak és segítőkészek voltak, a lehetőségeikhez mérten. Nem volt még számítógép például. Utána 2002-2004 között jártam az ELTE-re, szociálpolitikusként végeztem. Ott már a számítástechnika nagy segítséget jelentett, viszont nem voltak még elérhetőek a szakirodalmak, könyvtárak elektronikusan. Két diploma után, 2008-ban felvételiztem a Miskolci Egyetemre, jogász szakra. Közben már vártam a kisebbik gyermekemet, így 1 év halasztás után kezdtem meg a tanulmányaimat 2009-ben. Már volt tapasztalatom, hogyan lehet látássérültként tanulni, így ez a formája nekem teljesen természetes. Nem látássérültként, hanem anyaként volt nehéz. A családom maximálisan támogatott ebben.

Anita: Az idegen nyelvtanulás mennyire volt nehéz számodra?

Maja: Általános iskolában még oroszt tanultam, aztán gimiben levelezős voltam, így nem volt nyelvoktatás. Korábban mondták, hogy kifejezetten jó nyelvérzékem van, könnyen tanulok nyelvet. A főiskolai diplomához szükség volt nyelvvizsgára. Tíz hónapom volt rá, hogy produkáljak egy nyelvvizsgát, amit cigány nyelvből letettem a Rigó utcában. Látássérültként ugyanúgy lehet nyelvet tanulni. Például a közvetlen munkatársamnak, aki szintén vak, felsőfokú nyelvvizsgája van angolból, de látássérült angol és német nyelvtanárokat is ismerek. Most feltett szándékom az angol középfokú nyelvvizsga megszerzése.

Anita: A párválasztásnál okozott nehézséget, hogy látássérült vagy? Gondolom nálatok a „meglátni és megszeretni” más értelmet nyer.

Maja: Valóban más értelmet nyer, de létezik, így voltam a férjemmel. A párválasztás a látássérült embereknek nem olyan egyszerű, mert például nem feltétlenül jut el minden olyan helyre, ahol a párválasztás történik. Emellett elsőre nehéz elfogadni, hogy a fogyatékkal élők közül is lehet valaki „a legjobb, a legszebb és a legokosabb” a világon a párjának. Nekem szerencsém volt, mivel a szüleim soha nem nevelték belém sem a betegségtudatot, sem azt, hogy én más vagyok. Nekem nem volt látássérült barátom például. A férjemet Feldebrőn ismertem meg a könyvtárban egy rendezvényen. Nagyon aranyos volt, hogy ő kiszemelt engem állítólag, hogy majd ha vége lesz, hazakísér. Nem értette, hogy miért nem nézek rá, azt hitte biztos csúnya lehet. A művelődési ház vezetőjétől tudta meg, hogy mi a helyzet velem. Sokat jártam régen kiállításra és a mai napig imádom a festményeket. A rendezvényen volt egy festmény kiállítás is és a könyvtáros vezette végig az ujjamat a festményen és mutogatta a képeket, akkor jött rá a férjem, hogy miről is van szó. Utána elkezdtünk találkozgatni és 14 hónap után házasságot kötöttünk.

Anita: Valóban szerelem volt első látásra és igazi nagy szerelem lett. Mára szép családod, komoly szakmai és sportkarriered van. Van e még megvalósításra váró terved?

Maja: Boldog embernek gondolom magam. Szép az élet a nehézségeivel együtt, én nagyon szeretek élni és mindig megtalálom az életnek a szépségét. Az Istentől megkaptam a legnagyobb ajándékot, amit megkaphattam, a két fiamat. Természetesen van hová fejlődni az életben, mindig vannak elképzeléseim és terveim. Elégedett vagyok az életemmel, de szeretnék még jó néhány dolgot elérni. Szeretném az egyesületet továbbfejleszteni. Szeretnék jogászként dolgozni, letenni az ügyvédi szakvizsgát, illetve nagy vágyam felsőoktatásban tanítani. Most készülök beadni a jelentkezésemet PhD képzésre, a Miskolci Egyetemre. Emellett a sport is lényegemmé vált, szeretnék mindenképpen ebben is tevékenykedni, újra válogatott lenni, vagy a másik oldalon állni. Számomra a legjobb a jog és a sport kombinációja lenne.

Check Also

Házi csirkemell sonka

Házi csirkemell sonka (biztos ezerszer finomabb, mint a bolti)

Egy kedves Szupernő programosunk második receptje (itt van az első: szuperno.hu/receptek/egy-legalis-bunozes-almas-zab-kokuszgolyo/) A mai recept egy …