Hogyan találd meg önmagad?

Önmagunk, utunk megtalálása sokszor fájdalmas, olykor viszontagságos folyamat. Kinek így, kinek úgy. Vannak közülünk kiváltságos emberek, kiknek isteni szerencse folytán megadatik, hogy veleszületett tehetséggel, tisztánlátással, kitartással, erővel, célokkal, ambícióval szülessenek. Talán ők azok, akik mutatják nekünk a reményt! Ők azok, akikre felnézünk, akikből erőt merítünk, akiktől tanulunk útkeresésünk folyamán.

Tudnunk és hinnünk kell! Még ha sokszor elgyengülünk is terheink alatt. Tudnunk és hinnünk kell tudat alatt, hogy mi is révbe érünk! Ha semmi másunk nincs is, csak egy szó: a hit, amit meg kell tanulnunk beleégetni tudatunkba! Ellenállni a külvilág nyomásának, ellenállni, ha magányosak, fáradtak, elesettek vagyunk! Hinni, ha minden ellene szól, ha évek és évek telnek el, ha rettegünk, ha összetörnek, ha kinevetnek, elhagynak, megaláznak  akkor is hinnünk kell! Tudatosan építenünk kell magunk, mentális világunk.

Alázatot kell gyakoroljunk! El kell határoljuk magunk az anyagi világtól. El kell fogadnunk a sorsunk és megérteni, minden, ami csak velünk történik, értünk van,  javunkat szolgálja! Semmi sincs véletlenül! Minden, ami történik, okkal van! Okkal kapjuk a sors tanításait, hogy mikor majd a kapuban állunk, készen legyünk a jó befogadására.

Ezerszer és ezerszer megtör minket az élet, és miért? Hogy tudjuk értékelni azt. Tudjunk értékelni mindent magunk körül. Úgy éljünk, hogy részei és ne urai legyünk a világnak. Érezzük az energia körforgását. Adjunk, hogy kaphassunk. Becsüljünk hogy megbecsüljenek. Hallgassunk, hogy tisztán láthassunk!Fogadjunk el, hogy elfogadjanak. Engedjünk el, hogy visszakaphassunk! Döntsünk és haladjunk.

Figyeljünk. Figyeljünk megérzéseinkre, mert azok mindent megmutatnak nekünk. Sokszor oly nehéz a döntés, pedig a válasz már bennünk van. Hagyjuk, hogy érzéseink és ne értelmünk vezessen! Ne nyomjuk el figyeljünk rá! Az univerzum mindent megmutat nekünk , csak ki kell tárjuk magunk a befogadására.

Tudnunk kell megfogalmazni vágyaink! Pontos és tiszta elképzeléssel kell rendelkezzünk. Törtetnünk és dolgoznunk kell, sokszor feláldoznunk, hogy megmutassuk tényleg mit is akarunk! Valójában akarjuk e?

Örüljünk ha nehéz, ha fáradtak és kimerültek vagyunk, mert akkor már közelünkben jár a siker! Legyen minél nehezebb!! akár…Mert csak erősebbé, keményebbé, magabiztosabbá tesz! Ne engedjük magunk a külső befolyásnak.

Az erő a boldogság, bennünk magunkból fakad! Saját magunktól magunkból kaphatjuk a legtöbbet. És a körforgás itt is megmutatja magát. Légy pozitív és erős, hogy ugyanazt teremtsd! A jó jót vonz! Az energiák összekapcsolódnak! Nem tudod még a válaszokat de nem is kell. Elég ha tudod mit akarsz és azt soha fel ne add!!! Ekkor már meg is lelted az utad s önmagad!

“Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt… Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve…” Marcus Aurelius

Ha bármilyen kérdésed van, itt alul a komment részben is nyugodtan felteheted

Kanti Bogi - fitness modell, személyi edző

Baráti üdvözlettel:
Kanti Boo
Fitness modell
Személyi edző

Check Also

Szupernőként boldog leszek?

Szeretettel üdvözöllek! Demeter Miklós vagyok és hobbim a boldogság kutatás. Abban szeretnék segíteni neked, hogy …