fogyás lelki tényezői

Az elhízást kiváltó lelki tényezők

Sok szó esett arról, hogyan tudunk megszabadulni az évek során felszedett súlyfeleslegünktől, de fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen okokra vezethető vissza a súlygyarapodásunk. Most megtudhatjuk, mik lehetnek a hízásunk előidézői, és ezután képesek lehetünk tudatosan tenni ellenük, ezzel megelőzve az elhízással sokszor együtt járó betegségeket, mint a szív-és érrendszeri, cukorbetegséget, ízületi problémákat, és a rákos megbetegedést.

Mindenki ismer olyan személyeket a környezetéből, akik súlyproblémákkal küzdenek, ami nem csoda, mivel egyes megítélések szerint az elhízás a 21. század egyik legsúlyosabb egészségügyi problémájává nőheti ki magát, mely a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt érinti. Az elhízásnak a rendszertelen és egészségtelen étkezésen, és a mozgásszegény életmódon kívül számtalan lelki eredetű oka lehet.

Nézzünk pár konkrét példát!

Stresszes életvitelből adódó hízás

A mai rohanó világban a mindenkinek számos stressz helyzettel kell megküzdenie. Túlzott evéssel, védekezés céljából magukat körülvevő zsírpárnát növesztünk, mely biztonságérzetet nyújt számunkra, és nagyobbra nőtt testünkkel egyfajta védőbástyát képzünk maguk köré, ezzel azt sugallva a külvilág felé „érinthetetlen vagyok”. Úgy érezhetjük, senkinek sem akad meg a szeme rajtunk, ha magunkra szedünk jó pár plusz kilót.

stressz

Kialakulhatnak olyan élethelyzetek, melyeket nem vagyunk képesek könnyen „megemészteni”, feldolgozni, ez a fajta lelki állapot puffadást idézhet elő.

Érzelmi evés

Sokunk számára az evés egyfajta hiányérzetet pótol, mikor az az érzésünk támad, hogy nem szeretnek eléggé, vagy hiányoljuk a meghittséget. Valószínűleg sok mindenkivel előfordult már, hogy nem kötötte le semmilyen érdekes tevékenység, így nem volt mit tennie, a közelében lévő kis nassolnivalót kezdte eszegetni. Ilyenkor az evés unaloműző cselekvéssé válik. Gyakran nem ismerjük fel, hogy nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem a problémáink miatt búfelejtő étkezésekbe menekülünk, pedig ilyenkor a lelkünk éhezik nem a gyomrunk. Ez a fajta, úgymond érzelmi evés egyenes út az elhízás felé.

„Boldog” (pár)kapcsolatok

Ki nem látott még olyat, hogy valaki, aki rég óta párkapcsolatban él, az évek során felszed pár vagy akár jó pár plusz kilót? A kapcsolatok kezdeti szakaszában, az emberben még rengeteg a megfelelni vágyás. Minél több ideje vagyunk együtt, annál jobban elengedjük magunkat. Közös nassolások, késő esti borozgatások, mind-mind hízáshoz vezetnek.
banner_660x85

Egy romló párkapcsolat pótléka is lehet az érzelmi falatozás, emellett konfliktuskezelési módszer is a veszekedések után. Az ezzel együtt megélt boldogságérzet miatt akár hosszú évekig is képesek lehetünk szőnyeg alá söpörni a gondokat.

Az elhízott ember nemcsak saját magát utasítja el, de többnyire a környezetét is. Aki túlsúlyos az semmit nem tud közel engedni magához, még átölelni sem tudjuk őt igazán. Sokszor inkább otthon marad, nem mozdul ki, nem megy emberek közé, és ez hosszú távon a kapcsolatai megromlásához vezet, egyre inkább egyedül érzi magát és egyre többször eszik azért, hogy „boldogabb” legyen.

Az alvás hiánya, mint elhízást kiváltó ok

Az alváshiány csak közvetetten lelki tényező, de nagyon is fontos, nézzük, miért!

Ha szervezetünket nem juttatjuk megfelelő mennyiségű pihenéshez, azt stresszként érzékeli, a stressz pedig befolyásolja a testsúlyunk alakulását: tartós stresszhelyzet hatására a szervezet energiatakarékos üzemmódra áll át, zsírt raktároz, és elhízásért felelős hormonokat termel, amik növelik az étvágyat. Alvás közben szervezetünk sok kalóriát éget el (egy 60 kg súlyú nő átlagosan 480 kcal-t 8 alvással töltött óra alatt), az éjszakai ébrenlét során ugyanakkor ez a ciklus megrövidül, vagy ki is maradhat. Emellett a fáradt, kialvatlan ember többet eszik, vagy nassol a nap folyamán, mint az, aki éjszaka kipihente magát.

Ezekre a problémákra karnyújtásnyira vannak a megoldások. Próbáljunk kikapcsolni, aludjunk többet! Relaxáljunk! Az életünk túl rövid ahhoz, hogy beletörődjünk abba, hogy „már úgysem lesz jobb” és egy olyan testben éljük le, amit valójában nem szeretünk. Merjünk változtatni! Ne essünk az érzelmi evés csapdájába, tervezzünk előre, vezessünk étkezési naplót. Ne vásároljunk olyan élelmiszereket, amik kísértésbe hozhatnak! Ismerjük fel az éhség és a szomjúság közti különbséget, és mielőtt nassolásba kezdenénk, előbb igyunk egy pohár vizet! Növeljük meg a lelki erőnket, és próbáljuk elterelni a figyelmünket! A szeretetéhséget evéssel nem lehet pótolni. Ugyan az evés valóban örömmel tölt el és segít egy ideig elfelejteni a gondjainkat, de érdemes olyan megoldást találni, ami hosszú távon is boldoggá tesz minket! Legyünk sokat a barátaink, a családunk körében, sétáljunk nagyokat a szabadban! Beszélgessünk, és ne zárkózzunk be! Sportoljunk rendszeresen, vezessük le így a hét során felgyülemlett feszültségeinket!

Ha bármilyen kérdésed van, bátran keress!

Biczó Fruzsina - szuperno, gasztroblogger

Baráti üdvözlettel

Biczó Fruzsina
Szupernő
Gasztroblogger

Check Also

Szupernőként boldog leszek?

Szeretettel üdvözöllek! Demeter Miklós vagyok és hobbim a boldogság kutatás. Abban szeretnék segíteni neked, hogy …