Bödő Csilla világbajnok

Miért éppen kick-box? Avagy, hogy kerültem egy fiús sportág legtetejére?

Ezt a kérdést egy mondattal elrendezhetném: Bátyám van, 10 évvel idősebb.

Egy olyan bátyám aki, amilyen sportágba belevágott ott korosztályos Magyar bajnok lett (vagyis úttörő olimpia bajnok), és nekem Ő volt –kislány korom óta- az ISTEN. A legerősebb, legügyesebb, legjobb, legszebb tesó a Föld nevű bolygón. Hat éves koromban kezdtem az úszást, mert akkor Ő is úszott és én irigykedtem a reggeli, esti edzéseire. Megtiszteltetés volt, hogy naponta számolhattam a fekvőtámasz, húzódzkodás szériáit. „Csillukám gyere gyúrunk” –mondta mindig és én rohantam. Aztán abbahagyta az úszást és már én sem akartam menni. 12 éves voltam mikor megnősült és kikerült picit a látókörömből, akkor kezdtem a kézilabdát, mivel az osztálytársaim is ezt űzték. Imádtam a kézilabdát, a csapatot, a csajokkal a csacsogást edzések előtt és után. Viszont állandóan összevesztem a bírókkal, mert az igazságérzetem már akkor is hatalmas volt, és zavart az is, hogy akkor is nyertünk, ha én épp bénáztam vagy fordítva. De befejezni azért kellett, mert kiderült, hogy nyitott 2 csigolyám, így a Testnevelési Egyetemnek és a versenysportnak is lőttek….egy darabig. És újra a nagy tesóra hallgatva nem engedtem a műtétet, inkább hónapokig a mély hátizmokat erősítettem. És Big Brother kitalált egy nekem való sportágat: „Csillukám tudom mit kell neked csinálni, kick-box!” Mondtam: ok, de az mi? Hát megtudtam mi az az „atyaúristenit” edzés!

Másnap konkrétan úgy mozogtam, mint egy lemerülőben levő terminátor. Akkor dőlt el, hogy ez az én sportom, hisz kifogott rajtam. Ha leírom, hogy ez mikor volt akkor kiszámoljátok hány éves vagyok most, és azt nem tuti, hogy szeretném.

Akkor még nagyon kevés Nő talált le kick-box edzésre, így fiúkkal edzettünk. Meg is látszott a versenyeken, túl kemények voltunk pécsi csajok. Nagyon sokszor leléptettek erős ütés-rúgás miatt. Sosem értettem aki elsírja magát a tatamin az miért nem megy el hímezni inkább? (gonoszka voltam?) Alig vártam, hogy a lányok is bemehessenek a ringbe és végre teljes bedobással küzdhettem. Ívelt a sportkarrierem felfelé mikor jöttek a fiaim és én úgy hittem többet nem fogok már sportolni. De a maximalizmusom nem hagyott punnyadni és visszatértem. A fiaimat vittem magammal edzésekre vagy maradtak a mamiéknál otthon. És én egyszer csak Magyar Bajnok lettem és válogatott. Első Világbajnokságomon kikaptam, vagyis nem tudtak agyonverni, mert gyorsabban tudtam futni körbe a ringben, mint az orosz grilzli ellenfelem 3 meneten át. Egyértelmű volt, ha életben akarok maradni akkor súlycsoportot kell váltanom. Egy hónap alatt fogytam 12 kg-ot. 5 évig nem vert meg senki, semmilyen versenyen a Világon. De a legjobb a fiaim büszkesége volt, mikor a dobogó legfelső fokára állhattam és néztek rám a gyönyörű, tiszta tekintetükkel.(most én nézem őket így 20 éve)

Hiányzik, hazudnék, ha mást mondanék. Hiányzik a verseny, a felkészülés, a sírás, a drasztikus fogyókúrák, a siker,hiányzik a – 20 kg-os testem, a stressz, minden ami az élsporttal együtt jár. Próbálom mással lefoglalni magam, valamit alkotni, valamiben újra sikeres lenni. Oktatok leendő edzőket, sportoktatókat remélem jól. Versenyben akarok újra lenni, maximumot nyújtani, nyerni. Átadni a felhalmozott tudást, pozitívnak lenni, így pozitív visszajelzéseket kapva kerek a világ. Ja míg el nem felejtem: Bátyámmal együtt adunk meg mindent a tanítványainknak ahhoz, hogy Ők is a legjobbak lehessenek 1x. Mert azt át kell élni az élet bármely területén mindenkinek legalább 1x.

Te milyen eredményedre vagy a legbüszkébb? Oszd meg velünk!
Az íráshoz görgess kicsit lejjebb a komment részhez!

Bödő Csilla fitness edző

Baráti üdvözlettel:
Bödő Csilla
Fitness edző
Kick-box világbajnok

Check Also

elképesztő fogyás

Egy nő őszinte vallomása – közel 100 kiló fogyás után

2012 április 2-án kaptam egy emailt egy anyától. Egy olyan anyától, aki az utolsó esélyként …