Gyöngyösi Szilvia

Az egóm első halála

A nagy dilemmám az volt 2011 év elején, hogyan kellene a GrandUPot befutatni, megismertetni.

Akkoriban Kecskeméttől nem messzi két kisebb városkába is jártam órákat adni. Rengetegen jártak és egy helyi lelkes aktivista barátnőm segítette az ottani munkám, leszervezte, megszervezte, kiplakátolta az óráim. Először egy diszkó, majd egy általános iskola, illetve egy művelődési ház nagytermei mindig teltházzal vártak. Sokat jelentett az az időszak, a hit, amelyet önzetlenül kaptam az ottani vendégektől, akik lelkesen támogattak minden órámon, hogy teszteljem a grandUP-ot! Nagyon sokat jelentett a kezdő lépésekben,a kezdő rúgásokban,MINDENBEN!

Ekkoriban ismerkedtem meg az egyik vendégem lányával, nevezzük Eminek. Emi családja Kiskőrösön vezetett egy pékséget és az alapanyagokat a Dia-Wellnes adta. Emi egyébként itt dolgozott és rajongott a Grd-ért, így szép lassan bizalmas barátság alakult ki köztünk, illetve édesanyjához is közel kerültem. Imádták, amit csinálok és velem együtt nagyon sokat agyaltak azon, hogy hogyan lehetne megismertetni az emberekkel jobban a grdt. Aztán jött az ötlet és másnap már az ötletből valóság lett!!

Emi örömmel hozta a hírt, hogy a Dia- Wellnest érdekli a GrandUP! A találkozás összejött velük és a vezető olyan bizalommal és nyitottsággal fordult felém, amelyről álmodni sem mertem volna, szinte repültem ki az irodából mikor megtudtam, hogy 10 állomást támogat útiköltséggel együtt és kifizeti az ehhez kapcsolódó reklám anyagokat (rollup, fotózás, stb.).

Atyaég, még csak március van és már itt tart a GrandUP. Elégedett voltam azzal, amit alig pár hónap alatt elértem, pedig a mai tapasztalataimmal visszanézve csak kapkodás volt a gyors ismertségért…

A munka gyorsan elindult, Emi hívogatta a fitnesztermeket beajánlva a GrandUP-ot és mellé a Dia- Wellnes pék sütik kóstolását. Igen sok pozitív visszajelzés volt annak ellenére is, hogy a teremvezetőknek fogalma nem volt a GrandUP-rol.

Gyöngyösi SzilviaKözben a háttérben én készítettem elő a mixeket szakmailag, a fotózáshoz modelleket keresetem fel, illetve az exem kértem meg, hogy fotózzon és egyéb munkálatok terén segítsen. Igyekeztem még akkor is neki bizonyítani, hogy hogyan haladok, hogy lássa, mit csinálok. Na igen, a megfelelési kényszer volt előtérben, nem pedig az, hogy a valóságos dolgokat építsem.

Alig egy hónap alatt minden a helyén volt, termek lebeszélve, fotó anyag elkészülve, egyszóval minden klapolt, mikor is én úgy gondoltam, ha már ilyen jól haladtak az ügyek, a turné megkezdése előtt kellene csinálni egy VIP rendezvényt a vendégeimnek, akik közel álltak hozzám, illetve azoknak, akikkel együtt dolgoztam.

Persze mindez csak a saját magam egójára készült buli volt. Semmi egyéb, csak magamat akartam ünnepeltetni, nem érdekelt semmi, csak az, hogy én az emberek elismerésében fürdőzzek! Ez a buli az exhibicionizmus és önigazolási kényszerem ékes bizonyítéka volt. Amit még megtetéztem azzal, hogy azt a bizonyos szeretőt (akiről előző írásomban írtam) elhívtam! De hogy minek??? Hát mert neki is meg akartam mutatni, mekkora király vagyok..

A dolog szépsége persze az volt, hogy az exem is eljött (megjegyzem, teljesen jogosan, hiszen segített), mikor ezt megtudtam, azonnal változtattam a terven. Nem akartam, hogy az „új kapcsolatom” akkor érkezzen, amikor még alig-alig indult be a party, jobban szerettem volna, ha el tud vegyülni és nem lesz feltűnő!

Emit kértem meg, hogy maradjon vele addig otthon, amíg jónak látom. Őt kértem meg, aki gyakorlatilag ennek a partynak a másik főszereplője volt, de vakon bennem bízva és a barátságunkban, hogy nekem segítsen inkább, otthon maradt, elvonva a szerető figyelmét. Pedig neki is ott kellett volna lennie az elejétől kezdve! 🙁

A GrandUP VIP party kezdetét vette, miközben én Emivel telefonon tartottam a kapcsolatot. Mosolyogtam, pózoltam, csacsogtam, tortát kaptam, ünnepeltek, iszogattunk, becsíptünk, időközben megjött az ex, neki is tettem vettem magam.

1-2 óra múlva a telefonhoz nyúltam és riasztottam a barátnőm: jöhetnek, úgy ítéltem meg, hogy most már elfér a szerető is! Mikor megérkeztek, belevetettük magunkat a buliba, dübörgött a zene, folyt a pezsgő, flörtöltem mindkét pasival inkorrekt módon. De a szeretőt nem vállaltam fel egy percig se!!! Ezzel feldühítettem…..

Elhívta Emi barátnőm cigit venni, ő jóhiszeműen elkísérte, közben sms-eztem vele. ”Emi túl rendes velem, Emii belém karolt, Emi úgy csinál minthaaa”-ilyen és ehhez hasonló írások érkeztek… Éreztem, hogy a pia, a kialvatlanság, a nem evés miatt kezd az agyamba szállni minden, sőt teljesen elszállt az agyam! Visszaértek, én berángattam Emit a női wc-be és elkezdtem vele ordítozni, hogy mit képzel, megbíztam benne, barátként tekintettem rá, erre ő flörtöl a „pasimmal”. Persze ő bizonygatta, hogy nem igaz, ez hazugság, vagy csak egy félreértés és hogy csak tuningolom magam! De ezektől a válaszoktól még dühösebb lettem.

Aztán nem is én, hanem egy másik gondolat – pofonvágtam..:(

Emi sírt, addigra két másik barátnőm ott termett! Az egyik engem nyugtatott, a másik Emit, sőt el is vitte a közelemből. Lassan visszaállt a szívverésem is és úgy döntöttem, hogy mosoly fel és kimegyek, hiszen kint buli van és az emberek hozzám jöttek. Amint kiléptem a főbejáratnál, megláttam amint a szerető a barátnőmet nyugtatja. Na ettől teljesen kikészültem, mire odaértem már kint álltak az utcán és elkezdtem velük ordítozni, hogy menjenek innen, ez az én bulim és örülhetnek, hogy itt vannak, stb stb stb…

Elmentek…

A bulinak lassan vége lett…

Megsemmisülve mentem haza. A szerető otthon várt, de már felöltözve, végeztünk egymással. Erre még emlékezetem, hogy megbeszéltük, aztán beájultam a könnyeimbe!

banner_660x85

Másnap Gyönyörű napsütésre ébredtem, de padlón voltam, és akármennyire is el akartam bújni, nem tehettem, hiszen pakolni kellett az előző estéről. A helyszín fele tartva felhívtam a barátaim és finoman igyekezték elmesélni mi történt, persze ezektől az infóktól még jobban magamba süllyedtem. Adtak tanácsot, támogattak, de tudtam, fel kell hívjam Emit. Ő máshol aludt, egy közös ismerősnél, kértem, hogy találkozzunk. Nagyon hideg volt velem, de beleegyezett, hogy pár szó erejéig, de összefussunk. Vártam a tánciskolában, Kriszti mellettem volt, hogy erősítsen. Amíg vártam Emit az ex is bejött néhány ott maradt cuccal a buliról, persze kőkeményen elmondta a véleményét az egészről. Azt hiszem akkor világosultam meg teljesen, hogy vele is végleg vége lett!!

Láttam rajta, hogy „megvet” azért, amit tettem, hogy nevetségesnek tart és igaza is volt…

A barátnőm közben megérkezett, ültünk egymás mellett a kanapén, éreztem, hogy fáj neki..Mondtam, magyarázkodtam, bocsánatért esedeztem. Csend volt …

Hazamentünk, én „elbujdostam” napokig, a barátaim töltötték belém az erőt! Alig pár nappal a buli után Emi édesanyja hívott fel. Normálisan beszélt velem: „értékes ember vagy Szilvi, miért teszed magad tönkre férfiak miatt, Te valami különlegesre lennél képes, csodás anya vagy, engedd el a múltat”. Hallottam a szavait, de nem fogtam fel, folytak a könnyeim. Megígértem neki, hogy változtatok és ő is megígérte, hogy üzleti meggondolásból már nem mondja le a turnét. Hálás voltam neki!

Padlón voltam, úgy igazán földig elnyomva, de ami volt s körülöttem volt, azt én teremtettem! ÉN és csakis Én!

Végül felálltam és elindultam újra előre, elindult a turné annak rendje módja szerint április közepén. Emivel közösen mentünk a helyszínekre. Sokat beszélgettünk, lelkiztünk, szép lassan megnyugodtunk, elsősorban azért, mert ő egy csupa szív megbocsájtó lélek. A szerető is közben munkát talált, hajóra szállt, tehát lezártuk egymást (azt hittük…..)

A turné alatt teljes erőbedobással nyomtam a GrandUp-ot, bár ha jól meggondolom semmi nagy dolog nem született, ám ettől függetlenül sok klassz emberrel megismerkedtem, teszteltem az irányzatot, hogy mire képes,megtanultam milyen edző is vagyok, mit tudok nyújtani az embereknek, mik a gyengéim, mik az erősségeim, lettek követői a GRDnek és ezek óriási dolgok, valaminek a megszületése után alig 4 hónappal!

Az első lépések, amelyek nélkül nem lenne a grandUP most itt….

Eltelt 3 év és idén nyáron megértem arra újra, hogy turné kell. Egy jó turné kell, amiben benne vagyok teljesen, amire megértem szakmailag és emberileg is. A Jana és a Dr. Kelen megszavazta nekem a bizalmat és szeptember vége óta az ők és a férjem segítségével jutok el jobbnál jobb termekbe.

Valahogy úgy érzem, hogy ami most történik velem az már egyszer megtörtént a múltban, csak nem jól, vagy nem lett befejezve. Így volt ez a FittArénás fellépésemmel is és most a turnémmal is és mindennel, ami az életemben történik jelenleg is! Pár éve is turnéztam, de nem azért, amiért most. Most tudom, mit akarok és mit érek, illetve mit ér a GrandUP!

Emi azóta nincs már a Dia-Wellnesnél. A turné után eltávolodtunk egymástól. Így volt rendben. Az utóbbi időben már egymásra írogatunk, volt olyan is, hogy eljött órámra, amit Pesten tartottam. De tudjátok mi az igazság? Most, hogy ezt kiírtam magamból, jobban vagyok, sokkal jobban, ha visszagondolok erre az sztorira!

De ami biztos, bármilyen furcsán is hangzik, a GrandUP az első két évben pont a saját Egóm miatt nem fejlődött, mert igazából hosszú távon nem feltétlenül segíti a karriert az Egó…

A 2014 őszi Jana-GrandUP turném éppen tart. A fitneszirányzatommal és velem találkozhatsz még 11 állomáson. Az Egóm már nem a régi, hiszen megszabadulva „tőle” megismertem önmagam. Imádom, amit csinálok és hiszek benne, teljes alázattal, és ez a lényeg!! Bennem van, a szenvedélyem!!

Ha bármilyen kérdésed van, itt alul a komment részben is nyugodtan felteheted

Gyöngyösi Szilvia - Grandup

Baráti üdvözlettel
Gyöngyösi Szilvia
GrandUp kitalálója, Master Trainer
Fitnesz edző

Check Also

elképesztő fogyás

Egy nő őszinte vallomása – közel 100 kiló fogyás után

2012 április 2-án kaptam egy emailt egy anyától. Egy olyan anyától, aki az utolsó esélyként …