Rántottás-avokádós szendvics

Na hát Drága Barátaim az Úrban, ismét egy olyan reggelre ébredtem, amikor úgy éreztem semmi más nem javíthatja fel ezt a már alapvetően elcseszett napot csak egy közepes Latte a Starbucksból. Emiatt ma már tényleg majdnem sikerült elkésnem a munkából de valahogyan nem tudom összehozni, hogy a hivatalos kezdés után érjek be. Egyébként meg ez sem az én saram, ugyanis nem én késtem a megbeszélt reggeli szeánszról.

Azt hiszem át kell majd állnom az esti írásra, mert így mindig az előző napi alkotásomat tudom bemutatni ami nem túl szerencsés, mondhatnám hogy valóvilágos.  Egyelőre azonban be kell érnetek a tegnapi nem túl kreatív, viszont 10 perc alatt elkészíthető vacsorával, ami ráadásul saját agyszülemény.

Kétféle ember létezik: aki szereti az avokádót és aki utálja. Meg még egy köztes, aki már evett, ízlett neki de nem tudja, hogy az volt. Nálunk az avokádó megosztó étel. Én imádom. Íze ugyan nincs önmagában, de ha társítjuk valamivel akkor csodás kiegészítő lesz belőle. Meg egyébként is egészséges. A barátom szerint, bocsánat, szar. Merthogy nincs íze, meg sikamlós meg egyébként is nem húúúús.

Ez a rántotta vacsorára dolog meg olyan, hogy nincs időm ráérősen reggelizni. Egyrészt mert lusta vagyok korábban felkelni, hogy csináljak egy full Englisht, másrészt meg én kelek egyedül és nem szerencsés edénycsörgéssel felverni a még aludni vágyókat, tekintve hogy fordított helyzetben a serpenyővel együtt hajítanám le az erkélyről azt aki reggel 6-kor csörömpöl. Így marad a reggelinek valót eszem vacsorára megoldás, legalábbis hétközben.

A szendvics alapja bármilyen kenyérféle lehet (szeletelt vagy darab, magos, teljes vagy fehér), ehhez kell sajtkrém. Én natúr változatot szoktam használni, az a legjobb.

Erre jön a rántotta. Most ez hagymás, de natúr is lehet vagy bármilyen zöldséggel készített. Mivel szendvicsbe megy, érdemesebb kicsit tömörebb állagúra csinálni a tojást, hogy ne áztassa el a kenyeret és ne folyjon ki a szendvicsből.

Ezután következik a vékony szeletekre vágott avokádó, amennyi tetszik vagy amennyi ráfér a tojásra. Pici só és bors mehet a tetejére.

Ezt a szendvicset egy csík majonézzel szoktam befejezni mielőtt a kifli tetejét ráteszem. Persze ez bolti majonéz meg minden, de a terveim között szerepel hogy házi majonézt készítek ha lesz elég bátorságom hozzá.

Off: Erről jut eszembe: egyszer egy strandon kocsis hotdogot ettünk és az árus lány hát meglehetősen duci volt. Azt kértük tőle, hogy minden szószból (ketchup, majonéz, mustár) csak egy csíkot rakjon a virslire. Azt elfelejtettük mondani, hogy a csík egyenes legyen így kb. az Egyenlítővel megegyező hosszúságú anyagot applikált a hotdogra. Utóbb kiderült nem tudja mennyi az a kevés szósz. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy könnyebb lett volna átugrani mint megkerülni.
Végülis úgy döntöttem, hogy nem választok egy mentort (Julie Powell után szabadon) hanem felnyalábolom az évek során összegyűlt receptújságokat és azt a néhány szakácskönyvet aminek a 90%-át 2009 karácsonyán kaptam és minden egyes receptet kipróbálok.

Check Also

rebarbara recept

7 év és egy recept, ami leteszi a voksot a rebarbara fogyasztása mellett

Itt a tavasz, és megjelent a szupermarketek, piacok kínálatában a rebarbara is. Fura, hosszú szárak, …