A FOGYÁS BUKTATÓI – 1. rész

Neked melyik nehezebb? Elindítani a fogyást vagy folytatni és az utolsó kilókat lefaragni? Esetleg olyan történt már veled, hogy szépen elindult a fogyásod, utána pedig megállt? Ebből a cikkből választ kapsz arra, miért. Hogy lehet, hogy az első kilók hamar lemennek, aztán meg jön a stagnálás? Miért könnyebb az eleje?
„Minden kezdet nehéz” …ezt nem én mondtam, hanem Goethe még régen, de ezzel már el is árulta magát, hogy fogyni sosem próbált, mert ez az okos mondás a fogyásra kivételesen NEM vonatkozik.

Sőt! Fordítva igaz: „Elkezdeni fogyni KÖNNYŰ!”

banner_660x85

Cserébe folytatni nehéz, illetve tartani magunkat a bevezetett változásokhoz. Mert a fogyás folyamata, mértéke, üteme igencsak…hogy is mondjam finoman…szeszélyes: beindul, meglódul, meg-megáll, körülnéz, visszaesik, újra nekilódul…szóval így zongorázik az idegeinken és játszik a türelmünkkel.

Aki nagy túlsúllyal dönt úgy, hogy fogyni akar, és nem csak szájjal karatézik, de a tettek mezejére lép, és MOZOGNI is elkezd, azt fogja a legnagyobb meglepetés érni!

–> Örömmel konstatálja majd, hogy az egészségesnek mondott fogyás (ami kb. 0,5 – 0,7 kg/hét) ütemét sokszorosan túlszárnyalja: akár 4-5 kiló is lemehet egy hét alatt.

A Pupl Fiction-ben most a göndör gengszer megkérdezné: „örülünk, Vincent”?

Hát…tulajdonképpen örülünk, mert sikerélményünk van: ment le a súlyunkból, és ebből erőt tudunk meríteni. Viszont tudatosítanunk kell, hogy ez javarészt VÍZ! Nem zsír, hanem Há-kettő-Ó. De mit bánjuk mi, igaz?! Kevesebbet mutat a mérleg, boldogság van. Ezért érinthet érzékenyen, ha a kezdeti súlyzuhanás után a mérleg egyszer csak „beszorul”, és ki nem akar mozdulni, pedig ugyanolyan fegyelmezetten eszünk és mozgunk. NA, ilyenkor kell kapaszkodni, tovább menni, nem föladni.

>>> Majd elindul megint, csak lassabban!

…igen, erre fel kell készülnünk. A ’vízelhajtós’ részt fel lehet gyorsítani természetes úton, pl. csalánteával vagy kukoricabajusz teával (ez utóbbi elég erős, ne ezzel kezdjük). Szóval miután megszabadultunk a fölösleges víztől, utána jön a neheze…

(folyt. köv.: jövő héten elmondjuk, hány kalóriát ehetsz a fogyáshoz, sőt! a kalóriaszámlálásnál jobb tippet is kapsz!)

Ha bármilyen kérdésed van, keress bátran!

Dobos Helga és Nyers Gyula - helgafitness.hu

Baráti üdvözlettel:
Dobos Helga és Nyers Gyula
Neked főztük ki

Check Also

rebarbara recept

7 év és egy recept, ami leteszi a voksot a rebarbara fogyasztása mellett

Itt a tavasz, és megjelent a szupermarketek, piacok kínálatában a rebarbara is. Fura, hosszú szárak, …